Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Csizmadia Sándor: A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere
A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere 4.4.2. Regionális szerveződések. Mindenesetre néhány évtized óta a politikai univerzum szétaprózódását valamennyi kontinensen egy új - a nemzetközi kapcsolatokat regionális szinten szabályozó-rendező - jelenség hivatott ellensúlyozni: a különféle struktúrájú és növekvő számú regionális csoportosulások kialakítása, legyen szó tisztán gazdasági, katonai, politikai vagy éppen e három szempontot együttesen inkorporáló struktúrákról. Vajon tartós folyamatról van-e szó, és beszélhetünk-e újfajta geopolitikai jelenségről abban az értelemben, hogy ezek az új entitások sajátos szereplőkké válhatnak? Ma még nem könnyű ezekre a kérdésekre egyértelmű választ adni. Közismert, hogy az első regionális szerveződések Európában jöttek létre. A háború után a Benelux államok vámuniója majd gazdasági közössége az európai integráció kísérleti laboratóriumául szolgált. A Közös Piac a régi rivális országok közötti közösség csíráját hozta létre. Az Európai Unióvá fejlődött Európai Gazdasági Közösség ezen integrációs forma kohéziós struktúráinak kibővítésével és ugyanakkor elmélyítésével járt együtt. Napjainkban a részben szupranacionális szervezetté vált Európai Unióról elmondható, hogy saját geopolitikája van, de ez nem jellemző valamennyi regionális szerveződésre. A délkelet-ázsiai országokat tömörítő ASEAN ugyan figyelemre méltó gazdasági sikertörténet példája, de civilizációs szempontból nagyon különböző (buddhista, muzulmán, keresztény) országokat foglal magában, melyeknek komoly területi vitáik vannak egymással. Az ASEAN inkább geoökonómiai, mint geopolitikai realitás. Tulajdonképpen ez a jellemző az olyan regionális csoportosulásokra is, mint a Mercosur, a NAFTA stb. Ezekben az esetekben tehát regionális tömörülések által kialakított gazdasági övezetekről van szó, melyek nem járnak nemzetközi szintű politikai és még kevésbé geopolitikai következményekkel. A Szovjetunió romjain létrejött FÁK az egykori szovjet birodalom utódállamainak többségét foglalja magába a balti államok és Grúzia kivételével. Vajon a FÁK valódi integrációs struktúra-e vagy egyszerűen a „közel-külföldet" ellenőrizni akaró Oroszország geopolitikai paradigmaváltásának az eszköze? Vannak olyan regionális struktúrák, melyeknek kifejezetten biztonságpolitikai céljuk van (NATO, WEU). Nem célunk itt persze valamennyi regionális szervezet áttekintése az Arab Ligától a Brit-India egykori államait tömörítő SAARC-ig. Geopolitikai szempontból e regionális szervezetek reális cselekvési autonómiájának és döntési képességének a kérdése a mérvadó. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy ezek a regionális entitások általában kudarcot vallottak a területi konfliktusok megoldása területén, azaz anélkül ösztönöznek a gazdasági, katonai vagy politikai együttműködésre, hogy képesek lennének megoldani a történelem által hátrahagyott vagy az újonnan felvetődött problémákat. (Talán az egyetlen kivétel az Európai Unió, de az is csak a saját területén volt képes például az évszázados francia-német konfrontációra megoldást találni, ám a jugoszláviai konfliktus kezelésében, többek között éppen az eltérő francia és a német érdekek következtében tehetetlennek bizonyult). 1998. tavasz 21
