Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Győri Enikő: A francia törvényhozás és az európai integráció
A francia törvényhozás és az európai integráció Az integrációs ügyek parlament ellenőrzésének francia modelljét nagy valószínűséggel még továbbfejlesztik. Láthattuk, hogy a mostani mechanizmusok, jogi keretek is harmincéves fejlődés eredményeképp alakultak ki. A francia képviselők és szenátorok egy részét nem elégíti ki, hogy sok, politikailag igen érzékeny témával nem foglalkozhatnak érdemben. Erre legjobb példa, hogy a kormány az alkotmány 88/4. cikkét úgy értelmezi, hogy az éves agrárárak rögzítéséről, a versenypolitikáról szóló közösségi jogszabályokról a parlament nem hozhat határozatot. Ennek ellenére persze születtek fontos állásfoglalások a törvényhozásban olyan kérdésekben, mint például a strukturális alapok, az energiaárak, az EP és a helyi választások kérdése. Már vannak konkrét javaslatok a modell tökéletesítésére - így várható például, hogy a delegációk illetékességét kiterjesztik az unió második és harmadik pillérére, illetve egyszerűsítik a törvényhozáson belül eljárásokat a gyorsabb határozathozatal és állásfoglalás érdekében. M. Pezet, aki IX. törvényhozás idején töltötte be a delegáció elnöki posztját a nemzetgyűlésben, a modell értékeléséről szóló jelentésében29 problémaként említette, hogy a törvényhozás csak minimálisan követi a parlamenti állásfoglalások, határozatok sorsát, illetve hogy az állandó bizottságok hosszú időn át „ülhetnek" a delegációtól származó kezdeményezéseken. Az ő felvetése eredményeképp intézkedett az elnökök konferenciája 1993-ban arról, hogy csak egy hónap áll e testületek rendelkezésére vizsgálódásaik lefolytatásához. Pandraud, a delegáció elnöke a X. törvényhozás alatt szintén úgy mutatta be a testület utólagos ellenőrző tevékenységét, mint amit „lehetne jobban csinálni".30 A francia kormány „pálfordulását" érdemes érzékeltetni néhány megnyilatkozással, hisz azok jól jellemzik a megnövekedett parlamenti szerepvállalás árát és hasznát Franciaországban. Amikor 1993-ban a nemzetgyűlésben zajlottak a viták arról, lehet-e a parlament jogosítványait úgy értelmezni, hogy most már Franciaországban is élhet a törvényhozásnak a brit rendszerből ismert fenntartás (reserve) intézményével, Lamassoure, az európai ügyek minisztere Séguin nemzetgyűlési elnökkel és Pandraud delegációs elnökkel szemben a következőképp érvelt: „Egy kissé vonakodó vagyok egy ilyen rendszer bevezetésével szemben, mert úgy gondolom, hogy a törvényhozás általi vizsgálat miatt megakasztani a kormány felelősségét például egy nemzetközi tárgyalás véghezvitelére, kissé ellentétes lenne az Ötödik Köztársaság reformjának és intézményeinek szellemével."31 Ugyanő később „újfajta diplomáciai eszköznek" nevezte a parlamenti határozatokat.32 1994. június 29-én a nemzetgyűlésben már a következőképp szólalt fel: „A(z EU) Miniszterek Tanácsa tíz nappal ezelőtti brüsszeli ülésén, amikor megvitattuk a nyugdíjalap beruházásainak igen érzékeny kérdéskörét, a birtokomban volt a nemzetgyűlés véleménye, mely különbözött a miniszterelnöktől kapott utasítástól. Úgy döntöttem, a miniszterelnökkel szemben a nemzetgyűléstől származó irányvonalat követem".33 A francia kormány a parlamenti határozatokat tárcaközi vizsgálatnak veti alá álláspontjának meghatározásakor, illetve azok hatással vannak a miniszterek által Brüsszelben előadandó beszédekre. A fenti példa mutatta, a kormány számára egy parlamenti határozat 1998. nyár 61
