Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Győri Enikő: A francia törvényhozás és az európai integráció
Győri Enikő merült a gondolat, hogy ezt az alkalmat fel kellene használni a parlament uniós illetékességének kiszélesítésére, tehát például hogy elérjék, hogy a 88/4. cikkely hatályát terjesszék ki a második és harmadik pilléres ügyekre, valamint a rendeleti szabályozás hatáskörébe tartozó kérdésekre is. 1995-ben Robert Pandraud, a nemzetgyűlés európai uniós delegációjának akkori elnöke egy más témájú alkotmánymódosítás alkalmából6 indítványozta, hogy a fenti cikk legyen érvényes a második és harmadik pilléres ügyekre, valamint az EU intézményei közötti megállapodásokra. A nemzetgyűlés ezt a kezdeményezést, a kormány ellenében, először elfogadta, majd pedig végül mégis elvetette. A nemzetgyűlés házszabálya VII. fejezete „A közösségi jogszabálytervezetekhez kapcsolódó parlamenti határozatok" címet viseli. Ennek 151. cikke 1-4. pontjai pontosan rögzítik a delegáció kompetenciáit, a parlamenti határozatok megszületésének mikéntjét. A mai változat az 1992. novemberi és 1994. januári módosítás után alakult ki s ad útmutatót az alkotmány 88/4. cikkének gyakorlati alkalmazásához. A szenátusban ugyanezen kérdésekről a házszabály 73. cikke rendelkezik, mely egy 1992. decemberi és egy 1995. novemberi módosításnak lett az eredménye. (Mindezen jogszabályokról 1. a mellékletet és a függeléket). A francia alkotmány 43. cikke hatban szabja meg az állandó parlamenti bizottságok számát. így amikor a francia képviselők ráébredtek arra, szükség volna egy törvényhozási testületre ahhoz, hogy ellenőrizzék a kormány integrációs tevékenységét, bizottságot nem, csak úgynevezett delegációt hozhattak létre. Ennek kevesebb jogosítványa van, mint egy állandó bizottságnak; mind a szenátusbeli, mind a nemzetgyűlési delegáció tájékoztató, kezdeményező és figyelmeztető szerepet tölt be az EU-val kapcsolatos ügyekben, de a plenáris üléshez közvetlenül nem terjeszthet be határozati javaslatot. Az utóbbi években, különösen amikor valamilyen ok miatt amúgy is módosítani kellett az alkotmányt, többször fellángolt a vita, ne emeljék-e a testületet bizottsági rangba (tehát hogy felemelik hétre az állandó bizottságok számát). A kérdés most, amikor a amszterdami szerződés miatt ismét változtatni kell a francia alaptörvényen, újra a felszínre került. A többségi vélemény egyelőre az, hogy meg kellene elégedni a delegációk jelenlegi státusával, mert ha egy lenne az állandó bizottságok közül, nem működhetne a többi bizottság felé egyfajta előszűrőként, elszigeteltebb lenne a tevékenysége, kikerülne a hatásköréből minden a többi bizottság területéhez tartozó szakkérdés, s csak általános kérdésekkel foglalkozhatna, ráadásul - ahogy az a német Bundestagban történik - állandó konfliktusba kerülne a külügyi bizottsággal. A francia alkotmány szerint minden képviselő (és szenátor) csak egy állandó bizottságnak lehet a tagja. így ha a delegáció bizottságként működne, megszűnne az a lehetőség, hogy a szak- bizottságok képviseltetik magukat a testületben, s ez még elszigeteltebbé tenné az integrációval foglalatoskodókat a nemzetgyűlésen, illetve a szenátuson belül. Mindezek következtében valószínűleg nem változik a testület státusa a közeljövőben. 48 Külpolitika
