Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Szemlér Tamás: Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón
Szemlér Tamás december 5-i, a NATO katonai szervezetébe való francia visszatérést bejelentő nyilatkozata koronázott meg. A NATO kibővítésének párizsi megítélése alapvetően attól függ, hogy az mennyiben összegyeztethető az „európai védelmi identitás" fokozásával.27 Amint azt az EU kibővítéséről szólva megjegyeztük, a franciák által favorizált jelöltek - Románia és Szlovákia - végül is nem kerültek be az első körbe. Ugyanakkor a hagyományos történelmi érdekeket a biztonságpolitika terén is felülbírálhatják taktikai, illetve stratégiai megfontolások, amelyek a kilencvenes években egyértelműen a NATO „európaizálására" való francia törekvést állítják előtérbe, ami a NATO kibővítését Franciaország számára is elfogadhatóvá teszi.28 4. Franciaország és Európa helye a világban a XXI. század küszöbén Franciaországnak a második világháború utáni különleges nemzetközi státusa - amelynek két alappillére, amint arra már rámutattunk, az ország állandó tagsága az ENSZ Biztonsági Tanácsában, illetve később az önálló francia atomütőerő volt - számos olyan francia törekvés alapjául szolgált, amelyek e különleges státus nélkül valószínűleg csírájukban elhaltak volna. így azonban a francia politika több nemzetközi bonyodalomnak okozója volt az elmúlt öt évtizedben. Franciaország és az ENSZ kapcsolatai a hatvanas évek közepéig messze nem voltak harmonikusak.29 A Negyedik Köztársaság idején (1958-ig) Franciaország és az ENSZ viszonyát alapvetően a gyarmatok sorsának alakulása határozta meg: az algériai kérdésben 1955-ben a viták odáig fajultak, hogy Franciaország az ENSZ-ből való kilépéssel fenyegetőzött.30 Egy évvel később, a szuezi válság idején tovább éleződött a feszültség Franciaország és az ENSZ között. Az Ötödik Köztársaság első évei nem hoztak változást: az algériai válság tetőzését követően Franciaországnak a volt belga Kongó (a későbbi Zaire) területén kezdeményezett ENSZ békefenntartó akcióval szembeni tartózkodó magatartása volt az újabb feszültség forrása. Ezt csak tetézte a nukleáris fegyverkezés terén tanúsított francia magatartás, valamint az, hogy a franciák 1962-től (egészen 1978 júliusáig) nem vettek részt a leszereléssel foglalkozó testületek munkájában.31 A kapcsolatok enyhülése a hatvanas évek közepére vált érezhetővé, miután az algériai kérdés az ország függetlenségének elnyerésével - jelentős francia presztízsveszteséggel - 1962-ben (legalábbis a korábbi formában) lezárult, és lekerült a napirendről. Georges Pompidou elnöksége alatt folytatódott a francia közeledés, az igazi áttörés azonban Valéry Giscard d'Estaing elnöksége alatt következett be. 1978-ban Libanonban vettek részt először az ENSZ békefenntartó akciójában francia katonák. Francois Mitterrand és Jacques Chirac elnöksége a francia-ENSZ-kapcsolatok további látványos fejlődését hozta, s a kilencvenes évek közepére Franciaország adta a kéksisakosok több mint tíz százalékát.32 38 Külpolitika
