Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Szemlér Tamás: Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón
Szemlér Tamás A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján a világ s benne Európa politikai helyzete alapvetően megváltozott, s a bekövetkezett változások többek között a francia nagyhatalmi igények alapjait is aláásták. A Szovjetunió megszűntével az önálló atomütőerő súlya a korábbihoz képest jelentős mértékben csökkent, az Egyesült Államok fölénye pedig Párizsból nézve a korábbinál is nyomasztóbb. Franciaország pozíciója ezzel párhuzamosan a kontinensen is meggyengülni látszik azáltal, hogy a német újraegyesítéssel ismét olyan állam jött létre Európa közepén, amely a minden eddiginél nyilvánvalóbb gazdasági vezető szerep mellett - vagy még inkább annak következtében - jogos politikai ambíciókat is táplál Európa további fejlődésének alakításában. A franciák korábbi kiváltságos nemzetközi politikai helyzetét jelentősen csorbíthatja, ha Németország - s mellette a másik esélyes jelölt, Japán - felvételt nyer az állandó tagok közé az ENSZ Biztonsági Tanácsában. A német túlsúly növekedését a franciák az európai integrációs folyamat keretein belül a maastrichti szerződés megkötésével igyekeztek korlátozni, amibe a németek ugyan beleegyeztek, ám ebből még nem következik, hogy az integráción belüli erőviszonyok a franciák elképzelései szerint alakulnak. Ráadásul a kilencvenes évek elejének két nagy háborús konfliktusa - az öbölháború és a délszláv válság - egyértelműen megmutatta, hogy egy Franciaország vezette Európa önállóan - értsd: az Egyesült Államok nélkül - nem képes hatékony fellépésre a nemzetközi színtéren, ráadásul a közvetlen közelében kirobbant délszláv válság esetében még csak egységes európai álláspontról sem beszélhettünk. A megváltozott feltételek mindenkitől alkalmazkodást kívánnak, Párizstól is, ha meg kívánja őrizni nemzetközi súlyát. Ez a törekvés Franciaország politikai vezetőiben a tények tanúsága szerint megvan, legyen hatalmon akár a baloldal, akár a jobboldal (vagy éppen - mint jelenleg is - a két politikai oldal együttes gyakorolja a hatalmat [cohabitation]). Jelen tanulmány célja az, hogy - a mottóként választott idézet tágan értelmezett célkitűzéseinek tükrében - megvizsgálja azokat a lépéseket, amelyek a francia pozíciók megszilárdítását célozzák. A dolgok természetéből adódik egyrészt, hogy az egyes kérdések között számos esetben szoros kapcsolat áll fenn, másrészt pedig, hogy az európai politikai szerepvállalás óhatatlanul összekapcsolódik a világpolitikában betöltött szereppel. Ennek következtében az elemzés tárgykörei számos esetben átfedik egymást, illetve átlépik Európa határait. A tanulmányban mindezen logikai kapcsolatok figyelembevételével igyekszem bemutatni, milyen célok és eszközök jellemzik a francia Európa-politikát a kilencvenes években, s hogy mindezek eredményeként Franciaország milyen Európát szeretne látni a harmadik évezred küszöbén. 1. Franciaország és az európai integráció elmélyítése Az európai integráció előtörténetére és tényleges folyamatára a francia politika egyaránt rányomta a bélyegét. A két világháború között napvilágot látott elképzelések közül kiemelendő az Aristide Briand francia külügyminiszter által 1929-ben előterjesztett tervezet, amely 28 Külpolitika
