Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Szemlér Tamás: Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón
Franciaország Európa-politikája az ezredfordulón Szemlér Tamás „...négy fő célkitűzésünk van: sikerre vinni az egységes valutát, befogadni Kelet-Közép-Európa társult országait, Európát igazságosabb és biztonságosabb, ugyanakkor teljes nemzetközi felelősségét vállalni képes kontinenssé tenni..." (Hervé de Charette külügyminiszter a francia szenátus előtt, 1997. március 19-én) F ranciaország a második világháborút követő időszakban sajátos helyet foglalt el mind az európai, mind a világpolitikában. Miközben mindenki számára világos volt, hogy a nagy kérdések a két szuperhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió között dőlnek el, Franciaország továbbra is igényt tartott korábbi nagyhatalmi státusára. Erről az igényükről, amely azt feltételezte, hogy jelentékenyen képesek befolyásolni a világ és ezen belül különösen Európa sorskérdéseit, a franciák korábbi gyarmatbirodalmuk fokozatos elvesztése ellenére sem mondtak le. Ez az igény, ha természetesen különböző eszközökkel és megjelenítési formákban is, De Gaulle óta mindmáig jelen van a francia politikai gondolkodásban. A második világháború után a két szuperhatalom felemelkedése minden más államot a korábbihoz képest háttérbe szorított a nemzetközi politika alakításában. Franciaország helyzetében mindazonáltal különleges volt, és ma is részben az, hogy egyrészt külső okokból, másrészt saját kezdeményezései következtében több szempontból is fenntarthatta a vágyott nagyhatalmi státust vagy legalábbis annak illúzióját. Politikai oldalról az ENSZ Biztonsági Tanácsában betöltött állandó tagsága, katonai szempontból pedig a hazai fejlesztőmunka eredményeként létrejött és francia irányítás alatt maradt önálló atomütőerő alkotta e különleges státus fő pilléreit. E tényezők a kontinensen is hozzájárultak a franciák erős pozíciójához, amelyet röviden úgy foglalhatunk össze, hogy - az európai integrációs folyamatba ágyazva - a francia politikai befolyás képes volt az újra kibontakozó német gazdasági túlsúly ellensúlyozására. Mindeközben Franciaország „egyéni akciói" - például a NATO katonai szervezetéből való három évtizedes távolmaradás vagy gazdasági téren a GATT/WTO- tárgyalásokon képviselt gyakran markáns álláspontja - révén több esetben is az európai önállóság fő védelmezőjének szerepében tűnhetett fel - elsősorban az Egyesült Államokkal szemben. 1998. nyár 27
