Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Boniface, Pascal: Franciaország, Európa stratégiai függetlensége és a NATO
Pascal Boniface tud nyújtani, minden zokszó nélkül elfogadta az amerikai szupremáciát abban az időszakban, amikor Washington éppen a hegemónia ízét kezdte újból felfedezni, csak még nagyobb étvággyal. Az a tény pedig, hogy Franciaország akkor lépett a reintegráció útjára, amikor éppen jelentősen csökkentette katonai költségvetését, még inkább kiemelte ezen lépés defe- tista aspektusát. Éppen ezért ma mind a „belső", mind a „külső" megoldási stratégia zsákutcába jutott. Franciaország vagy a megalázó behódolás (a „belső" megoldási módozatra való visszatérés), illetve a steril elszigeteltség között választhat, vagy pedig - azért, hogy egyik oldalon a tüzet, másik oldalon a vizet elkerülje - marad a passzivitás. A stratégiai kérdésekben egyelőre elégedjünk meg azzal, hogy mindkét megoldásunk elhunyta után, eleget téve a gyász hivatalosan megállapított egyéves periódusának, csak a sürgős ügyekkel foglalkozzunk? Vagy induljunk ki abból, hogy „minden út Rómába vezet", így jobb, ha legalább az egyiket kipróbáljuk a két lehetséges módozat közül, hiszen a nehézségek és a korlátok ellenére bármelyik eredményeket hozhat, és az sem számít, hogy ezek az elért eredmények esetleg csekélyek akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az egyetlen bizonyosság abban az esetben, ha semmit sem teszünk, az, hogy abszolút semmit sem fogunk elérni. Ez a nyilvánvalóan logikus érvelés azért veszélyes, mert habár egyik megoldási módozat sem tűnhet a kívánt eredmény elérése szempontjából sikeresnek, a jövőt azonban különböző módon befolyásolhatják. A külső megoldás ugyan szerény eredményekkel járt, de ezek legalább olyanok voltak, amelyek a jövendő európai védelmi rendszerének létrehozását segítették elő. A belső megoldás sem volt sokkal sikeresebb, de ez a jövőre nézve tehertételt jelent, mivel bizonyos fokig fenntartja a függő viszonyt az amerikaiaktól. Az Egyesített Közös Védelmi Erők (CJTF, Combinated Joint Task Forces), az egyesített nemzetközi haderők ebben a tekintetben lényegesen különböznek az Eurocorpstól. A GFIM egyáltalán nem változtat az európaiak amerikaiaktól való függésén. Egyszerűen arról van szó, hogy mivel kevésbé nyilvánvaló, ezért könnyebb lenyelni. A betegséget nem kikúrálták, hanem mindössze külső tüneteit enyhítették. A GFIM ezért a stratégia terén a morfiumnak felel meg - tompítja a fájdalmat, de nem szünteti meg az alapbajt. Ezért a legnagyobb kockázatot nem az jelenti, hogy Európa nem készül fel a függetlenségre, hanem az, hogy kontinensünk továbbra is függő viszonyban marad, ami épp olyan reális veszély, de mivel kevésbé látható, ezért jobban elviselhető. De az-e a cél, hogy a függőséget elviselhetővé tegyük, vagy az, hogy elérjük a függetlenséget? Az Eurocorpsszal nagyméretű, független európai külső intervenció nem lehetséges sem most, sem rövid távon. Ez mindössze azt a magot jelenti, amelyből a jövendő fája kinőhet. De szerencsére más választási lehetőségek is vannak. Elsőként említhetjük a kettős, azaz külső-belső megoldást, amellyel kapcsolatban az az állítás, hogy ez kölcsönösen kizárásos alapon működne, nem felel meg a valóságnak. Hiba lenne ezt a két megoldási módozat olyan párharcnak felfogni, amelyben mindkét fél egyenlő 22 Külpolitika
