Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Philippovich Tamás: magyarország párizsi szemmel: Közép-Európa helye a francia külpolitikában
Magyarország párizsi szemmel a művészvilág és a demokratikus baloldal jelentős része a közvéleményt megelőzve levonta a következtetéseket a szovjet rendszer fiaskójából, előbb a magyar, majd a csehszlovák események, később a Szolidaritás hatására. A társadalmi-kulturális elit és a háborút átélt nemzedék körében megkezdődött az első világháború utáni békékről, a fasizmus megjelenéséről és megerősödéséről addig tanított szemlélet felülvizsgálata is. Út a francia-német megbékéléshez Ez a szemléletváltás - az általános hidegháborús hangulaton túlmenően - jelentősen hozzájárult a francia-német kapcsolatok gyökeres megváltozásához és a megbékéléshez a politika és a társadalmak szintjén egyaránt. Feltehetően ezek a változások is közrejátszottak abban, hogy Francois Mitterrand - szakítva a klasszikus hidegháborús állásponttal - elfogadja a Francia Szocialista Párt vezetői posztját, s felvegye a versenyt a hetvenes évek elején még jóval erősebb választói táborral rendelkező Francia Kommunista Párttal. Taktikai szövetséget kötött a kommunistákkal, majd célul tűzte ki, hogy pártjával belátható időn belül megelőzi őket. Közvetlenül a háború után az európai egység gondolatának a legelkötelezettebb hívei - köztük a Montánunió megteremtője, Jean Monnet - a háború alatti francia ellenállás, valamint a londoni majd az algíri ellenkormány soraiból kerültek ki. Maga Mitterrand is ennek a körnek volt a tanítványa. 1956 - s ettől kezdve a kommunizmusnak mint a szociális igazság felé vezető út egyedüli voltának kétségbevonása - nagymértékben hozzájárult a belpolitikai életben a Francia Kommunista Párt hitelének fokozatos csökkenéséhez. Az 1981-es elnökválasztáson az első fordulóban Mitterrand nagyon nagy arányban előzte meg a kommunista párt jelöltjét, Georges Marchais-t. Ezáltal a szocialista-kommunista választási szövetség sokak számára addig ijesztő jellege háttérbe szorult, és Mitterrand a második fordulóban elnyerte az elnöki posztot. Ettől kezdve a francia Európa-politika új irányt vett, nem véve többé tudomást a kommunista ellenvéleményekről, s bár elkövettek bizonyos gazdasági hibákat, irányvonalában felszabadultabbá vált. 1982-ben a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjának a kereszténydemokrata Helmut Kohlt választották meg, aki azonnal felismerte az új lehetőségeket. Mindez nem csökkenti De Gaulle elnök erőfeszítéseit, németországi körútját, Konrad Adenauer látványos átölelését, de ezeknek a lépéseknek és gesztusoknak a jelentősége csak formális volt, a folytatás mindig elmaradt. De Gaulle, Pompidou, Giscard d'Estaing végig ügyeltek arra - a francia diplomáciai gépezet támogatásával -, hogy a külpolitikai egyensúly ne boruljon fel Németország javára és a Szovjetunió kárára. Ez az ellentmondó viszony a németbarátság és a hagyományosan jó francia-orosz kapcsolatok között Mitterrand elnökségéig jellemezte a francia külpolitikát. Kohl és Mitterrand jóformán azonnal és kölcsönösen megértették egy1998. nyár 5
