Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 2. szám - FRANCIA KÜLPOLITIKA - Philippovich Tamás: magyarország párizsi szemmel: Közép-Európa helye a francia külpolitikában
PhMppovichTamás Ez a rövid epizód azonban szalmalángnak bizonyult a franciák részéről. A párizsi diplomácia ezekben az években semmilyen összefüggésben sem akart hallani a nemzetiségi kérdésekről, és nem is nagyon kereste a kapcsolatot a demokratikus emigrációkkal, ellentétben az angolszász és az érthetően óvatos nyugatnémet állásponttal. Ha valakik mégis felvetették ezeket a kérdéseket, azokra párizsi körökben úgy tekintettek, mint akik nem értik meg az új idők szavait, miközben görcsösen ragaszkodnak a letűnt társadalom avítt értékeihez. Elhitték, mert el akarták hinni, hogy Tito végleg megoldotta országában a nemzetiségi problémákat, Ceause§cu rendszerének igazi arcát csak nagy késéssel fedezték fel, a szlovák problémát nem vették komolyan - a „nemzetiségi csendet" a pax sovietica egyik viszonylagos előnyeként könyvelték el. A forradalom hatása Az 1956-os forradalom alapvetően megváltoztatta a magyarok erkölcsi megítélését a politikaformáló közvéleményben és a legegyszerűbb emberek szemében is. A forradalom ugyan mélyen megrendítette a nyugat-európai kommunista és a kommunistákkal szimpatizáló értelmiséget, de még ez sem késztette őket nézeteik felülvizsgálatára, arra, hogy Magyarország legújabb kori történelmére más szellemiséggel tekintsenek, figyelmüket elsősorban a kommunizmus elvi és gyakorlati kudarcára összpontosították. A forradalom után nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy felülvizsgálják a Magyarországgal kapcsolatos nézeteiket, Magyarországnak a hatvanas évektől kezdődő bizonyos mértékű függetlenedését a Szovjetuniótól inkább tekintették a Kádár-rendszer sikerének, mint a forradalom következményének. A hatvanas évektől kezdve a francia politika - fátylat borítva a véres bosszúállásra -, a magyar ötvenhatos emigráció minden erőfeszítése dacára egyre nagyobb hitelt adott a reformkommunista irányzatnak, és csak bizakodott abban, hogy a részleges reformfolyamatot semmi sem fogja brutálisan leállítani. Ennek a politikának a térhódításában közrejátszott, hogy nagyon sokan tartották elhibázottnak a forradalom idején indított angol-francia szuezi támadást, és komolyan féltek a szovjet fenyegetéstől. Nem fogadták el azokat az előrejelzéseket, amelyek szerint a szovjet fegyverkezési terhek már középtávon is holtvágányra vezetik a rendszert, lehetetlenné téve egy valamennyire is működő civil társadalom felépítését. Az űrhajózásban, az atomrakéták fejlesztése terén elért eredmények, a sportsikerek után ítélve a szovjet nép elégedettnek, a társadalom pedig szociálisan kiegyensúlyozottnak tűnt. (A nómenklatúra fogalma csak a hetvenes évek közepén terjedt el a francia politikai irodalomban.) Hruscsov menesztését a franciák nagyon sajnálták, de a Brezsnyev-kor- szak kezdetétől velük együtt az egész euroatlanti politika belenyugodott a pax sovieticába, s megelégedett azzal, hogy a kommunista ideológia terjedése megakadt a harmadik világban. Ugyanakkor ezek a folyamatok és a Szovjetunió és Kína között bekövetkezett szakadás felerősítették számos nyugat-európai kommunista párt belső kételyeit. A francia értelmiség, 4 Külpolitika
