Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Vogel Sándor: Lucian Boia: Történelem és mítosz a román nemzettudatban
Könyvekről kutatások előtt most nyitva áll az út, de a román kultúrában az egység és az unifor- mizáció mítosza oly erős, hogy még a szakemberek is tartózkodnak a regionális jellegzetességek figyelembevételétől. Végső következtetése pedig az, hogy a történelem végtelen változatossága nem áldozható fel az egységesítő nemzeti ideológia oltárán, a történészek pedig anélkül is hazafiak lehetnek, hogy meghamisítsák a történelmet. „A románok és a többiek" című nagy fejezet a románok és a más értékrendet hordozó idegen népekhez és közösségekhez fűződő viszony elemzését tartalmazza. A szerző szerint az „idegenek", azaz a másság változatai bármely közösség életében őstípussá szerveződnek. A románok esetében az elszigetelt rurális civilizáció hosszas fennmaradása és az idegen modellek ezzel egyidejű állandó hatása folytán a „többiek" fogalma specifikussá és különös jelentőségűvé vált. A nemzeti mitológia szerint a románok toleránsak és vendégszeretők. Ez a tolerancia azonban nem jelent elfogadást, még kevésbé integrálást, és azonnal intoleranciába csaphat át, ha a „többiek" által betöltött funkcióra már nincs szükség, vagy ha azt károsnak ítélik meg. A vendégszeretet pedig azt tükrözi, hogy a „többieket" igenis idegenként kezelik. A románok politikai vízióját nagy mértékben meghatározza az „ostromlott vár" komplexusa, amelyhez szorosan kapcsolódik az a tétel, hogy a románok mindig is a Nyugat védelmezői voltak. Ennek értelmében a történelmet állandó konfliktusként, az ősellenségek (törökök, magyarok) ellen az etnikai és állami fennmaradásért vívott harcként fogják fel. A szerző véleménye szerint sokkal hasznosabb volna Havasalföldnek az ottománok rendszerébe és Erdélynek a magyar vagy általában a közép-európai térbe való integrációjáról beszélni. A román múlt dedramatizálása, nem esemény- és hadtörténeti, hanem strukturális tárgyalása azonban szívós előítéletekbe és a függetlenségért vívott harc nagyon is funkcionális mítoszába ütközik. Az idegenekkel szembeni magatartás mechanizmusának működésében nagy szerepe volt a francia mítosznak és a német ellenmítosznak. A román elit egy évszázadon át francia iskolázottságú volt. Franciaország és az ekkor elsősorban ugyancsak francia nyelvű Belgium modellje meghatározta az egész román kultúrát, a politikai berendezkedést, sőt a román nyelvet is. Ma már, mivel a kommunizmus minden nyugati kapcsolatot igyekezett kiiktatni, kevesen tudják, hogy a román nyelv minden ötödik szava francia eredetű. A románoknak a francia és a német kultúráról alkotott képe tipikusan mitikus terület, és erősen polarizált: a lelkes elfogadástól a teljes visszautasításig terjed. A francia mítosz, az autochtonizmus és a kommunizmus prenacionalista szakaszában a szovjet modell valóságos vallásokká váltak. Említésre méltó a Ceau§escu-korabeli keleti mitológiai beszüremlés is: Kína „hagyományos szövetségessé", Eszak-Korea követendő példaképpé lépett elő. A társadalom különböző szegmensei az 1989. évi fordulat után is idegen modellek után kutatnak. Ezek az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Németország, Svédország, Dél- Korea, sőt Törökország is. A francia mítosz Európában egyedülálló továbbélését jelzi, 1998. tavasz 133
