Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1998 (4. évfolyam)
1998 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Csizmadia Sándor: A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere
A geoplitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere így a Franciaországhoz való tartozásukat. Kétségtelen tény, hogy ebben az esetben nem annyira a francia földrajztudós, mint inkább a francia patrióta művéről van szó, azt szemléltetve, hogy a tudománynak ilyen körülmények között a legfontosabb missziója a haza védelméhez való hozzájárulás. A geográfia kompetenciaterületének a politikai geográfia vagy a geopolitika felé való kitágítását azonban a francia geográfusok és történészek többsége elutasította, hiszen a geográfia, mihelyt az embereket és konfliktusaikat is a vizsgálódási körébe vonja, nem lehet semleges, nem lehet az igazság letéteményese. A történész Luden Févre például úgy határozta meg a geograficitás területét, mint a természet, nem pedig az állam problémái előtt nyitott területet, és keményen bírálta az olyan geográfiát, mely politikai kérdéseket tárgyal, s azt pángermán megközelítésnek vagy egyszerűen német „perverziónak" minősítette. Albert Demangeon (1872-1940) egyfelől elismerte, hogy Ratzel Politische Geographie című munkája új távlatokat nyitott a geográfia előtt, másfelől egy nagy visszhangot kiváltó és 1932-ben közölt cikkében (Géographie politique) a geopolitika elszánt ellenfelének mutatkozott: „...a német geopolitika... Ratzel óta nem mutat fejlődést... egy háborús gépezet. Ha számítani akar a tudományok között, ideje visszatérnie a politikai geográfiához." Demangeon cáfolja az államot túlságosan antropologizáló geopolitika tudományosságát. Nem lehet tudomány attól a pillanattól kezdve, hogy „anyagokat szolgáltat a politikai cselekvés számára, és amikor a politikai élet kalauza és az állam geográfiai öntudata kíván lenni". A francia geopolitikai irányzat legfőbb személyiségei André Siegfried (1875-1959) és Jacques Ancel (1879-1943) voltak. André Siegfried nevéhez, akit egyúttal a modem francia politikatudomány megalapítójának tekinthetünk, két fontos mozzanat fűződik. Egyrészt a választási geográfia és szociológia megalapozása, ahogy erről a Tableau politique de la France de l'Ouest sous la Ille République (1913) című műve tanúskodik. Másrészt a protestáns demokráciáknak és a nagy kereskedelmi útvonalaknak szentelt esszéi nagy jelentőséget tulajdonítanak a nemzetközi színteret uraló országokban kialakult reprezentációknak, melyeket az adott ország geográfiai helyzete, lakóinak eredete, társadalmi struktúráinak a súlya határoz meg. Ezek a reprezentációk komoly geopolitikai implikációkkal járnak. André Siegfried munkái felszólítást jelentenek a geopolitkai elemzések ideológiai elkötelezettség nélküli folytatására. Jacques Ancel valósítja meg a francia politikai geográfia és geopolitika legfontosabb eredményeinek a szintézisét. Elfogadta a Ratzel által meghatározott fogalmi keretet: állam, terület, határok stb., de elemzései a francia geográfiai iskola vonulatába illeszkednek. Két fő műve szerint (Géopolitique és Géographie des frontiéres) a határ egy olyan geográfiai tényező, amely „csoporttudat létrehozója", s így a határ dinamikus felfogását vallja, miként a Rajnán túli kollegái is. De keményen szembeszáll a német Geopolitik tételeivel. Géopolitique című művében „franciásítja" a geopolitika terminusát, s előszavá1998. tavasz 11
