Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
Ciznlizáák háborúja? konszenzus tűnik meglehetősen idealisztikus-utópisztikus célkitűzésnek, hanem ennek előfeltétele, nevezetesen a civilizációk - beleértve a vallási-etnikai meghatározottságúakat is - radikális reformja, racionalizálása, illetve szekularizálása is. Tibi is jól látja ugyanakkor, hogy nem csupán a fundamentalizmus (avagy a „nem nyugati premodemizmus") kérdőjelezi meg az „objektív tudást", hanem a nyugati posztmodernizmus is (252. o.). Tibi a fő veszélyforrásnak nem is elsősorban a posztmodemistákat, hanem a fundamentalistákat vagy „neoabszolutistákat" tartja. Egyértelműen elkötelezi magát a demokrácia, az emberi jogok, a felvilágosodás és a racionalizmus mellett. Ugyanakkor magát is fundamentalistának tartja, mégpedig a „felvilágosodás fundamentalistájának", aki akár harcolni is képes az értelemért és az univerzális etikáért. „A neoabszolutistákkal szemben nem lehetünk kultúrrelativisták" - állítja, s ha az egyes civilizációk neoabszolutistái harcolnak, „miért ne harcolnánk mi, racionalisták és demokraták is egy egyetemes etikáért és a ráció politikájáért?" (304. o.). Kritikák sora vádolta meg Huntingtont azzal, hogy egy igen komor, konfliktusokkal terhelt világ képét vázolja fel, mesterséges ellenségképet kreál, amely ráadásul a Nyugat fokozódó veszélyeztetettsége hangsúlyozásával a fegyverkezést sürgeti, s az USA primátusát hangsúlyozza stb. Mielőtt azonban levonnánk azt a végső következtetést, hogy akkor hát inkább a racionális, kartéziánus gondolkodó Tibi „univerzális etikája", mint Huntington baljós XXI. százada, érdemes figyelmesen elolvasni Huntington könyvének utolsó négy oldalát. Tény, hogy amennyire elutasítja a multikulturalizmust az Egyesült Államokban, annyira szükségszerűnek és elkerülhetetlennek tartja a multikulturális világot. „A világ biztonsága igényli a globális multikulturalitás elfogadását" (318. o.). Arra a kérdésre, vajon ez morális és kulturális relativizmushoz vezet-e, egyidejű igennel és nemmel válaszol, mivel „a kultúrák relatívak, a moralitás abszolút". Egy „minimális moralitás" elérése cseppet sem kilátástalan, s ahelyett, hogy valamely civilizáció feltételezett univerzalizmusa mellett szánnánk síkra, azokat a vonásokat kell megtalálni, amelyek közösek a legtöbb civilizációban. „Egy multicivilizációs világban a konstruktív álláspont az univerzalizmus feladása, a sokféleség elfogadása és a közös pontok keresése" (318. o.). Minden civilizáció legfontosabb feladata, hogy azokat az értékeket, intézményeket és gyakorlatokat terjessze, amelyek közösek más civilizációkkal. (Arról persze nem esik szó: ki hivatott ezt objektívan eldönteni.) Mindez pedig nem csupán a civilizációk közötti konfliktusokat mérsékli, hanem erősíti az egyes számú Civilizációt is, amely a moralitás, a vallás, a művészetek, a filozófia, a technika, az anyagi jólét és más tényezők magasabb szintjének komplexumát jelenti (320. o.). Ezeket olvasva viszont már nem is tűnik olyan nagynak a különbség Huntington és Tibi végső álláspontja között. Végül is pesszimista-e Huntington könyvének végkicsengése? Igen is, meg nem is. Igen annyiban, amennyiben rámutat azokra a reális különbségekre, amelyek az egyes civilizációk között fennállnak, és amelyek konfliktusforrásként - esetenként akár fegyveres konfliktusok forrásaként is - szerepelhetnek. Rámutat azokra a tényezőkre, amelyek a mai nem1997. tel 53
