Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Rostoványi Zsolt: Civilizációk háborúja? Huntington és Bassam Tibi felfogásáról
CMizációk hdboníja? csak a média és a nagyközönség szenzáció iránti igényét elégíti ki, hanem a nagypolitika számára is komoly megkönnyebbülést eredményez, hiszen így továbbra is lehet alkalmazni a jól bevált kliséket, s nem kell megküzdeni azzal a nem várt nehézséggel, amit a fenyegetettség hirtelen megszűnése, a „béke váratlan beköszönte" eredményez. Nyugat-Európá- ban és az Egyesült Államokban az ellenség mindinkább az iszlám (fundamentalizmus) köntösébe bújva jelent és jelenik meg, ezt keresik azóta is az oklahomai robbantástól kezdve minden terrorakció hátterében. Persze a „másik oldal" sem maradt adós: egy 1992. februári teheráni konferencia például Khomeini jóslatának beteljesedését, a Szovjetunió után az Egyesült Államok szétesését, az „arrogáns, dekadens, korrupt Nyugat" teljes szétzüllését és az iszlám hamarosan bekövetkező világméretű győzelmét jósolta. A „civilizációk harcának" réme mind fenyegetőbben árnyékolja be a még be sem köszöntött XXI. századot. Ahhoz, hogy mindez az elméletekben, a nemzetközi rendszerrel foglalkozó tudományokban is markánsan megjelenjen, döntő lökést adott egy, a nagy nyilvánosság előtt először egy 1993. februári luxemburgi konferencián elhangzott kijelentés: „az új világban az emberiséget megosztó nagy ügyek, illetve a konfliktusok kiváltó okai kulturális természetűek lesznek... A jövő frontvonalai a civilizációk közt húzódó törésvonalak lesznek." Sámuel P. Huntington, a Harvard politológus professzora és az amerikai külügyminisztérium tanácsadója „Civilizációk ütközése?" című előadása, amely már a konferencián is nagy vihart kavart, a Foreign Affairs 1993. nyári számában, majd a konferencia válogatott tanulmányait tartalmazó vaskos kötetben is megjelent, hatalmas visszhangot váltott ki. Még Francis Fukuyama „történelem vége" koncepcióját sem követte olyan hatalmas vita, mint Huntington „civilizációs paradigmáját". (Maga Fukuyama a The Wall Street Journal hasábjain 1996 végén úgy vélte, hogy a huntingtoni civilizációs paradigma vált a hidegháború utáni világpolitika vezető paradigmájává.) Minden bizonnyal a rá zúduló kritikai „össztűznek" is része volt abban, hogy Huntington 1996 végén az eredeti tanulmány jelentősen kibővített, hatalmas mennyiségéi tényanyaggal alátámasztott és jelentősen „finomított", az eredeti tanulmánynál érzékelhetően „mérsékeltebb" verzióját könyv formájában is megjelentette, amelyet heteken belül követett a németnyelvű fordítás. (Samuel P. Huntington: The Clash of Civilizations and the Remaking of World Order [Civilizációk ütközése és a világrend újjáalakítása] Simon & Schuster, New York, 1996. 367 o. Német kiadása: Kampf der Kulturen. Die Neugestaltung der Weltpolitik im 21. Jahrhundert [Kultúrák küzdelme. A világpolitika újjáalakítása a 21. században] Europaverlag, München - Wien, 1997.585 o.) E kötet (amelyet Henry Kissinger a hidegháború után megjelent egyik legfontosabb könyvnek nevezett, s amely Zbigniew Brzezinski szerint „forradalmasítja a nemzetközi viszonyok megértésének módját") újból felkorbácsolta a szenvedélyeket, s felélesztette az egyébként sem lankadó vitát, mindenekelőtt természetesen az Egyesült Államokban és Németországban. Vannak, akik a könyvet magasztalják, mások épp ellenkezőleg: szerzőjét a dolgok elnagyolásával, tényezők sorának figyelmen kívül hagyásával, mesterséges ellen1997. tel 35
