Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: A nemzetközi rendszer modernizációja: a nemzetközi rend és biztonság változásai
A nemzetközi rendszer modernizációja lyekre figyelmeztettek, melyek a nemzetközi rendszer biztonságának egészét veszélyeztetik, amelyet azonban többé nem lehet azonosítani az államok határainak a katonai védelmével, hanem inkább egy olyan erőfeszítéssel, amelyet nem az ellenféllel/ellenfelekkel szemben, hanem azokkal közösen, egy világméretű együttműködés keretében lehet megvalósítani.59 1986-ban Gorbacsov a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének megvalósítását követelte, amely magában foglalja a leszerelést és az ökológiai biztonságot. A globális biztonság „ellátójaként" sürgette az ENSZ szerepének a megerősítését, amely az ENSZ funkcióinak békefenntartásra és humanitárius segélynyújtásra való kiterjesztésével teljes mértékben összeegyeztethető. 1987-ben a környezet és fejlődés kérdéseivel foglaló nemzetközi bizottság a biztonság gazdasági és ökológiai dimenziói közötti interdependencia, nevezetesen a „fenntartható fejlődés" („sustainable development") jelenségére hívta fel a figyelmet. A bizottság az olyan gazdasági fejlődés szükségességét hangsúlyozta, amely képes arra, hogy a jövő nemzedékei számára megőrizze az egészséges környezetet.60 A hidegháború lezárulása döntő lökést jelentett akkor, hogy a nemzetközi politika államközpontú anarchiamodelljével szemben a „világállam" modellje előtérbe kerülhessen. A „világállam" modellje nem csupán a nemzetközi társadalom szereplőinek intenzív cserekapcsolatait és a mind sűrűbbé váló interdependencia „hálóinak" a kialakulását veszi figyelembe, hanem a civilizáció folyamatának azt az alapvető elemét is, amely a legális erőszak alkalmazásának monopolizálódásához és centralizálódásához vezet. Ahogy a rezsimelmélet egyes képviselői, úgy a „világállam" koncepciójának a hívei is Norbert Elias civilizációs elmélete alapján61 abból az evolúciós perspektívából indulnak ki, hogy a civilizáció nem a társadalmi konfliktusok megszüntetésére, hanem a konfliktusmagatartás szabályozását célzó intézményes eszközök kifejlesztésére irányul. A nyugati világ fejlődésében a civilizáció folyamata az erőszak alkalmazását monopolizáló szuverén államok létrejöttével nem zárult le. A nem állami szereplőknek a megjelenésével a nemzetközi rendszer állami-territoriális integrációját kiegészítő nem állami, funkcionális integrációnak s ezzel a kölcsönös függőségek hálózatának a növekedésével a civilizáció folyamata tovább haladt előre. Ennek a folyamatnak a végén, annak tetőpontjaként a „világállam" áll, amely képes a kötelező normák és szabályok megfogalmazására és megvalósítására. Eszerint az államok anarchikus világának de facto rendjével szemben lehetséges a normák és szabályok kötelező betartásán és követésén alapuló de jure „világrend" kialakítása. A koncepció szerint a „világállam" hatékonyságáról programjának magvalósításában a legális erőszak-alkalmazás monopóliumával rendelkező hierarchikus „világrend" gondoskodik. A „világállam" hatalmánál és tekintélyénél fogva képes az államok érdekeit túlhaladó politika megvalósítására. Ebből a nézőpontpontból a „világállam" képviselői a nemzetközi szervezetekben és annak középpontjában, az ENSZ-ben a „világállam" előhírnökét látják. A BT legális erőszakalkalmazási monopóliumával az ENSZ egy in statu nascendi „világállam". Ahogy G. Bush 1997. tel 27
