Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 4. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: A nemzetközi rendszer modernizációja: a nemzetközi rend és biztonság változásai
A nemzetközi rendszer modernizációja ről van szó, melyek alakítják és korlátozzák a nemzetközi politika szereplőinek a viselkedését.23 A kérdések megválaszolására vissza kell tekinteni a nemzetközi rendszer modernizációjának kezdeteire és a modernizáció mai jelenségeire. A nemzetközi rendszer modernizációjának kezdete: a vesztfáliai, államközpontií rendszer kialakulása Az államok szuverenitásán és egyenlőségén alapuló nemzetközi rendszer kezdetét a középeurópai vallásháborúkat lezáró 1648. évi vesztfáliai békétől szokás eredeztetni, amely egyidejűleg vetett véget a középkor utolsó vallási és egyben az újkor első, az európai állam- rendszer kialakulásának hosszú „inkubációs időszakát" lezáró szekuláris háborúnak. Münster és Osnabrück - a békekötés színhelyei - jól szemléltették a béke szimbolikus értelemben is felfogott kettősségét. A nemzetközi rendszer történelmi alakváltozatainak rövidülő élettartama - a vesztfáliai 150 év, a bécsi kongresszus 100, a hidegháború mintegy 50 éve, s a hidegháború utáni nemzetközi rendszer in statu nascendi - jól mutatja a nemzetközi rendszernek az ipari és posztindusztriális forradalmak által végbement és végbemenő felgyorsult átalakulását. A modernizáció éppúgy elválaszthatatlan a központosított, territoriális államnak mint az optimális politikai-jogi, gazdasági és biztonságpoliükai szereplőnek és az ezen nyugvó államközpontú rendszernek a létrejöttétől és megerősödésétől, mint a nemzetközi politika viszonylagos „államtalanodásától", azaz az államok cselekvési autonómiájának a csökkenésétől, az „államok" politikai cselekvésének a „társadalmasodásától". Némi leegyszerűsítéssel azt is mondhatjuk, hogy az állam autonómiájának a kialakulása és megerősödése, ám annak későbbi viszonylagos csökkenése egyaránt a modernizáció eredménye. A modernizáció paradox módon annak a maga által létrehozott az államnak a szerepét korlátozza, amelyen a nemzetközi rendszer egésze alapul. Ennek a fejlődésnek csupán vázlatos áttekintése is igen fontos, hisz az állami szereplők „erősödése" és „gyengülése" közvetlenül összefügg a „rend" és ezzel a nemzetközi biztonság kérdésével. A nyugat-európai kereszténység fejedelemségei és királyságai a középkorban még nem voltak a mai értelembe vett államok: nem rendelkeztek belső szuverenitással, mivel területük és lakosságuk felett nem gyakorolhatták a legfőbb hatalmat, és nem rendelkeztek a külső szuverenitással sem, mivel nem voltak függetlenek a pápától és számos esetben a császártól sem. A XVn. században azonban teljessé vált az a folyamat, amelyben a középkori keresztény társadalom univerzalizmusa, az organikus „világegység" visszavonhatatlanul felbomlott, és az új nemzetközi rendszer működési elvét és szabályait az államérdek, a raison d'état és a hatalmi egyensúly - John H. Herz és Arnold Wolfers szellemes hasonlatait parafrazálva -, az egymással „ütköző", de egymást át nem ható, szuverén, „kemény héjú biliárdgolyó-államok" világa határozta meg. A középkori univerzális monarchiára és erkölcsre adott válasz tehát nem csupán az államraison, a nemzeti érdek, hanem ezzel együtt 1997. tél 11
