Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Gyarmati György: A független Erdély alkotmány-koncepciója a béke-előkészítés időszakában
A független Erdély alkotmánykoncepciója azt, hogy a két nép sorsa - ha tetszik, ha nem -, minden vonatkozásban össze van fonódva, s hogy nem érheti kár az egyiket úgy, hogy a másik ne szenvedne miatta, s nem képzelhető el egyiknek előnye anélkül, hogy a másik hasznát ne venné. Erdélyre vár tehát a seprű szerepe, mely a két »anyaország« gondolkodásából ki- sepri a kölcsönös előítéleteket, s helyükbe az egymás megbecsülésének, értékei és jó tulajdonságai elismerésének a tudatát táplálja."11 Nehéz lenne pontosan megítélni, hogy 1944 végén egy kolozsvári magyar szociáldemokrata újság vezető publicistájának mennyi információja lehetett a még fegyverzajtól hangos Kárpát-medence, illetve Európa jövőjét formáló szövetséges hatalmak szándékairól. Mindenesetre aligha feltételezhető, hogy bőséges háttér-információ birtokában fogalmazott meg egy olyan víziót, mely számos elemében egybevágott a nagyhatalmak kulisszák mögötti elképzeléseinek egyes részleteivel. A némileg körülményeskedő mondatok „üzenete" a józan belátáson alapuló konszenzus- keresés és a megbékélés vágyának kifejezése. Az Erdély sorsáról nem egyértelműen és nem végérvényesen határozó román fegyverszüneti megállapodás - „Erdélyt (vagy annak nagyobb részét) vissza kell adni Romániának, feltéve ha ezt a békeszerződés megerősíti"12 - valamint az a tény, hogy a volt magyar fennhatóságú térségből kiparancsolták a román adminisztrációt, meglehetősen illuzórikus következtetésekre ragadtatta az ottani politikai közéletben szerepet vállalókat. A helyzet és a helyzettudat sajátos meghasonlottságát meggyőzően mutatja be Jehuda Lahav tanulmánya, mely bőven merít a nagyhatalmak ott tartózkodó megbízottainak korabeli jelentéseiből. „A kolozsvári magyarok viszonya a Vörös Hadsereghez kirívó ellentétben volt a Romániában szokásos gyanakvó légkörrel. Malinovszkij marsall katonái nem viselkedtek Kolozsvárott jobban, mint másutt, sok magyar mégis mindent megtesz, hogy kinyilvánítsa barátságát velük szemben. (...) A magyarok igyekeznek meggyőzni az oroszokat - kétségtelenül némi joggal -, hogy ők a románoknál is jobb kommunisták. Azok az értelmiségiek is, akiknek nincs kapcsolatuk a kommunista párttal, leplezetlen hitetlenséget tanúsítanak a román kormány ígéreteivel szemben, hogy mindkét nép egyenjogúságát biztosítani fogja."13 Észak-Erdélyben nem csupán az idézett elő bizonyos politikai vákuumot, hogy ott sem magyar, sem román adminisztráció, illetve katonaság nem tartózkodott. Velük együtt távoztak - ellenkező irányban - a különböző politikai irányzatoknak nem csupán a korábbi reprezentánsai, hanem a román kommunisták is. (A moszkvai román kommunista emigráció tagjai is csak 1944-1945 fordulóján telepedtek vissza - Bukarestbe.) Ily módon a helyzet is „felértékelte" a helyi magyar baloldali tényezők súlyát, illetve szerepét, a szovjet katonai kommandatúrák, a különböző városparancsnokságok számára. Nem is kellett különösebben bizonygatniuk, hogy „ők jobb kommunisták" (szociáldemokraták, egyáltalán baloldaliak). Egyszerűen arról volt szó, hogy ők voltak kéznél. Az adott helyzetben az illegalitásból 1997. ősz 133
