Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Gyarmati György: A független Erdély alkotmány-koncepciója a béke-előkészítés időszakában
Gyarmati György ségébe vonva közjogilag exlex állapotban volt. A front közeledtével elmenekült a magyar közigazgatás, a helyébe lépő román adminisztrációt pedig az éppen megszerveződött romániai Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet vezetése utasította ki e területről, a magyar lakosság ellen elkövetett tömeges atrocitások miatt.9 A fentebb idézett, 1944 nyarán megfogalmazott moszkvai politikai célkitűzések alapján viszont úgy tűnik, hogy nem csupán az észak-erdélyi magyar lakosság „védelme" ösztönözte a Kremlt a határozott fellépésre. Az atrocitások inkább jókor jött ürügyül szolgáltak a szovjet vezetésnek arra, hogy érvényesítsék azt, amit néhány hónappal korábban még csak elvi lehetőségként fontolgattak; „Erdélyt legalábbis átmenetileg meg kell ragadni, amíg a kilátások az együttműködésre Romániával vagy Magyarországgal tisztázódnak." Ugyanezt egyúttal arra is fel tudták használni, hogy meggyengítsék az augusztusi kiugrás ellenére „jogfolytonos" monarchista-tábornoki román kormányzati rendszert, s Eszak-Erdély ismételt bukaresti fennhatóság alá helyezése fejében egy Moszkvának maradéktalanul megfelelő kormányt iktassanak be. Ezt szolgálta Visinszkij külügyminiszter-helyettes 1945. eleji bukaresti látogatása. Miután 1945. március elején kierőszakolta Petru Groza kormányának hivatalba lépését,10 Sztálin teljesítette azt a kérést, hogy Észak-Erdély „bekapcsolásával" az ország egészére kiterjeszthessék a román állami fennhatóságot: „Mivel hogy a most megalakított új román kormány kötelezettséget vállalt, hogy Erdélyben fenntartja a törvényes rendet, és hajlandó biztosítani úgy a nemzetiségi jogokat, mint a helyi köz- igazgatás rendes működését, a célból, hogy a front ellátása biztosíttassék, a szovjet kormány elhatározta, hogy teljesíti a román kormány kérését, és az 1944. szeptember 12-i fegyverszüneti szerződéssel egyetértésben, jóváhagyja a román közigazgatás kialakítását Erdélyben." Miből adódhatott hát Szenczeinek az a benyomása, hogy az említett két döntés közötti hónapokról mintegy - ugyancsak közismert irodalmi hasonlatot kölcsönözve - „tündérkert"-ként emlékezzen meg. A visszatekintő eufemizmus helyett induljunk ki egy ott és akkor született felfogásból. „Jelen pillanatban még nem tudjuk, hogy a szövetségesek hogyan és miképpen akarják elrendezni a közép-európai kérdést. Annyi azonban bizonyos, hogy a nacionalizmusban túlfűtött és nacionalizmusukban tobzódó kisállamok mint olyanok megszűnnek, s helyükbe vagy egy egységes európai, vagy több gazdasági és érdekközösségi nagyobb tömb lép, s e tömb vagy tömbök között elmosódnak a régi értelemben vett országhatárok, melyeknek legföljebb közigazgatási jelentőségük lesz, de még e közigazgatási kereteken belül is kantonális vagy federációs autonómiát biztosítva a kebelükbe zárt különböző nyelvi népiségeknek. Azonban addig is, amíg a békekonferencia megnyugtató megoldást talál, szükséges, hogy a magyar és a román nép lelkileg előkészüljön az eljövendő együttélésre és együtt működésre. Ezt pedig egyedül Erdély készítheti elő, mégpedig Erdélynek ama demokratikusan gondolkodó vezető rétege, mely már régóta látja 132 Külpolitika
