Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - G. Vass István: Magyar-cseh hivatalos tárgyalások Bernben 1944-1945-ben
G. Vass István 1939 őszétől, a szovjet-német megnemtámadási szerződés által teremtett új helyzetben lett visszafogottabb - s nem csupán a szélesebb nyilvánosság előtti megnyilvánulásokban. 1940 áprilisában például Benes egy bizalmas megbeszélésen kijelentette „A magam részéről azt hiszem, hogy Szlovákiában nem kapjuk vissza egészen régi határainkat, de nem is érdekünk, hogy emiatt újból elrontsuk viszonyunkat a magyarokkal." 1 Ismét változott azonban az álláspontjuk, miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, s ez utóbbi 1942 nyarán a Csehszlovák Köztársaság függetlensége és régi határai között való teljes helyreállítása mellett szállt síkra. A Benes- vezette csehszlovák emigráns kormány mindenesetre ettől az időponttól visszatért eredeti célkitűzéséhez (Magyarország vonatkozásában a trianoni határok visszaállításához), sőt miután a német lakosság majdani kitelepítéséhez már 1942-ben megkapta a brit kormány elvi hozzájárulását, minden törekvése arra irányult, hogy ugyanezt az elvet a magyarokra is alkalmazhassa, s így az 1918-ban megállapított határok között magyar és német nemzetiségtől mentes Csehszlovákiát hozzon létre.22 A szövetséges hatalmak egyébként abban egységesek voltak, hogy a müncheni diktátummal összefüggésben bekövetkezett határmódosításokat érvénytelennek tekintették. A nyugati hatalmak azonban ezzel egyidejűleg mindig hangsúlyozták, hogy a határok kérdését a háború után újra kell rendezni. Magyar-csehszlovák vonatkozásban arra törekedtek, hogy miután az 1938-as határokat visszaállítják, Csehszlovákia vállaljon kötelezettséget egy méltányos határkiigazításra irányuló tárgyalásos megegyezésre Magyarországgal. A magyar történeti irodalomban általánosan elfogadott az a tétel, hogy 1943 nyarán a szövetségesek végérvényesen eldöntötték a Trianonban megállapított északi (és déli) határ visszaállítását.23 Valójában ez csak annyiban igaz, hogy a térség háború utáni újjárendezésében egyre inkább a Szovjetunióé lett a döntő szó, s a Szovjetunió valóban következetesen ezt az álláspontot képviselte. Az angolok és főleg az amerikaiak azonban csak 1945 ta- vaszán-nyarán tettek le végérvényesen a csehszlovák-magyar határ Magyarország javára történő legalább minimális korrekciójának felvetéséről.24 Bármennyire jó érzékkel is építették tehát a cseh emigráció vezetői a maguk stratégiáját a Szovjetunió jövőbeni kelet-európai dominanciájára, s bármennyire óvakodtak is a nyugati szövetségesek a moszkvai konferencia után, hogy a jövőbeni határok kérdését felvessék, tartózkodó magatartásukat nem lehetett teljesen figyelmen kívül hagyni. Ebben a helyzetben a cseh emigráns kormány sajátos kettős taktikát követett. Miközben már egyre inkább biztos lehetett a trianoni határ visszaállításában, illetve miközben 1943 nyarán Benes elkezdte heves diplomáciai akcióit a felvidéki magyarság kitelepítése érdekében, s a cseh emigráció a szövetségesek Magyarországot érintő bármi pozitív megnyilatkozására (egyes német követelések visszautasítása, a magyar háborús részvétel mérséklése, vagy a zsidóság védelmében tett erőfeszíté106 Külpolitika
