Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)

1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Vida István: A Szovjetunió és a magyar békeszerződés előkészítése

Vidn István II. Katonai és haditengerészeti rendelkezések A Vörös Hadsereg vezérkara - bár nemegyszer ígérte semmilyen javaslatot nem küldött Magyarország fegyveres erőit illetően. Mindenesetre az Olaszország, Románia, Bulgária, sőt Magyarország fegyveres erőivel kapcsolatos előírások kölcsönösen összefüggnek. Ha ezek körül az egyik ország háború utáni fegyveres erőinek számunkra elfogadható méreteit vesszük kritériumként, akkor nem lesz nehéz megállapítani ezen erők nagyságát a többi ország esetében. A haditengerészeti előírásokra vonatkozó javaslatokat a Haditengerészeti Flotta vezér­karától kaptuk, ők jónak látnák az alábbi két pont beiktatását: „1. Magyarország kötelezi magát arra, hogy nem akadályozza a Szovjetunió kereskedel­mi és hadihajóinak szabad haladását a Duna magyarországi szakaszán, és biztosítja a be­törés és a kikötőben való tartózkodás jogát a magyar kikötőkben előzetes bejelentés nélkül is. 2. Magyarország kötelezi továbbá magát arra, hogy a Duna budapesti és győri kikötői­ben a Szovjetunió részére biztosítja annak jogát, hogy kereskedelmi és hadihajói részére ellátóhelyeket tartson fenn megfelelő számú kiszolgáló- és őrszemélyzettel." A bizottság tart attól, hogy amennyiben ezeket a jogokat a békeszerződésben rögzítjük, akkor hasonló igényekkel lépnek majd fel más szövetségesek is.6 A bizottság úgy véli, jobb lesz vagy egy Magyarországgal kötendő kétoldalú egyezmény alapján megkapni e jogokat, vagy pedig egy a Dunára vonatkozó - később külön kidolgozandó statútumban előre ki­kötni. III. jóvátétel A magyarországi német javak átadását részünkre a berlini egyezmény írja elő. Vitát csupán az a javaslatunk válthat ki, mely szerint a magyarországi olasz javak is minket illetnének. (M. Litvinov) Szigorúan bizalmas! [Melléklet] A Magyarországgal kötendő békeszerződés tervezetének alapvető rendelkezései 1. Magyarország határai 1. Romániával: Visszaáll az 1938. november 1-jén létező határ. 2. Jugoszláviával: Visszaáll az 1938. november 1-jén létező határ. 3. Ausztriával: Visszaáll az 1938. november 1-jén létező határ. 4. Csehszlovákiával: 84 Külpolitika

Next

/
Thumbnails
Contents