Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 3. szám - A MAGYAR BÉKESZERZŐDÉS HÁTTERE - Fülöp Mihály: Nagy-Britannia és Franciaország szerepe a magyar békeszerződés kidolgozásában 1945-1946-ban
Fiilöp Mihály A. Warner, a dél-európai főosztályt felügyelő csoportfőnök javasolta ugyanis a kisebbségvédelem jogosultságát vitató álláspont hivatalos állásfoglalássá emelését. C. A. Maccartney erre hevesen reagált: „Amikor Őfelsége kormányának Magyarország iránti politikáját a Foreign Office-ban megvitattuk, ismételten arról tájékoztattak, hogy valamely kérdésnek bármilyen is az érdemi vagy tényoldala, hivatalos politikánk az, hogy ne szálljunk szembe a Szovjetunió óhajaival. Most azt állítják ezen egyedülálló alkalommal, amikor valami olyat javasoltunk, ami egyezik az emberséggel és az Atlanti Charta elveivel, vitatnunk kell a szovjetek (kisebbségvédelemre vonatkozó - megjegyzés az eredetiben - A szerző') óhajait. Valóban túl késő és hiábavaló tiltakozni e javaslat erkölcstelensége (indecency) ellen?"32 (Kiemelés tőlem - A szerző.) W. S. Williams válaszában elismerte ugyan, hogy mindez „rosszul hangzik", de az általános érzület az, hogy „az 1918 utáni kisebbségi szerződések kevés jót jelentettek azon kisebbségi csoportoknak, amelyeket védeni szándékoztak, és kitételei a nemzetközi súrlódás állandó forrásai voltak. Ez alkalommal a békeszerződések emberi jogi cikkelyei - párosítva a kormányok azon jogával, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához forduljanak, ha úgy érzik, hogy a környező országokban nemzetiségieket üldözik -, kielégítőbb eszközöket fognak biztosítani a kisebbségek védelmére, mint a régi kisebbségi szerződési rendszer."33 A győztesek oldalán álló Csehszlovákia az 1946. április 10-i memorandumban megfogalmazott békecéljait elsősorban a Szovjetunió támogatásával kívánta megvalósítani. Csehszlovákia a pozsonyi hídfő követelését a lakosságcseréhez képest másodrendű kérdésnek tekintette. Az 1946. június 24-i szovjet békeszerződés-tervezetben még nem szerepelt ez a csehszlovák igény, míg az amerikai és angol szövegből a Külügyminiszterek Tanácsa július 18-án az érintetteknek átadott tervezetébe bekerült, hogy fenntartják Csehszlovákia és Magyarország jogát nézeteik szóbeli kifejtésére a magyar-csehszlovák határ megvonásáról. A párizsi csehszlovák nagykövet 1946. július 20-án emiatt tiltakozott a Külügyminiszterek Tanácsánál, mivel a párizsi értekezletnek szerinte kizárólag a magyar-csehszlovák határ módosítására vonatkozó csehszlovák követelésről kell meghallgatnia a két érintett kormányt.34 A párizsi értekezleten (1946. július 29-október 15.) az angol és az amerikai küldöttség sikeresen kapcsolta össze a lakosságcsere és a területi igény tárgyalását, megakadályozva ezzel a maximális csehszlovák követelések valóra váltását. A bizottság lakosságcsere-vitájában a fordulatot az angol küldött felszólalása jelentette. Lord Hood megértését fejezte ki Csehszlovákia törekvése iránt, hogy véglegesen rendezze a kisebbségi kérdést, de károsnak tartotta az erőszakos kitelepítés elvének békeszerződésbe foglalását. Még akkor is károsnak látta azt, ha a lakosságcserét az emberiesség elveinek figyelembevételével hajtaná végre Csehszlovákia. Az áttelepítés csak akkor hajtható végre, ha a magyar kormány elkötelező biztosítékokat adna a kivitelezésre nézve. Az 1920-ban megvalósult görög-török lakosságcsere 68 Külpolitika
