Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Jeszenszky Géza: Az euroatlanti gondolat történelmi gyökerei Magyarországon
Az euroatlanti gondolat történelmi gyökerei Magyarországon Közép-Európa kétszeri feláldozása A gazdasági világválság külpolitikai következményei a gazdaságiaknál is súlyosabbak voltak. A weimari Németország összeomlását meg lehetett volna akadályozni, Hitler hatalomra kerülése után számos jobbnál jobb alkalom kínálkozott a békét fenyegető náci Németország megfékezésére. Ehelyett Németország békítgetése vette kezdetét, ami azután Közép- és Kelet-Európábán oda vezetett, hogy minden ország egyénileg keresett magának nagyhatalmi patrónusokat, és így próbálta megőrizni, illetve megváltoztatni a status quót. Saját békéjük és jólétük megőrzésének hiú reményében Nyugat-Európa demokráciái valóban koncul dobták oda egész Közép- és Kelet-Európát Hitlernek, majd az egyszer már leírt térség szovjet befolyás alá kerülését nem próbálták előrelátó politikával megelőzni. Pedig erre lehetőséget kínált a háború legnehezebb óráiban, 1941 augusztusában a brit miniszterelnök és az Egyesült Államok elnöke által meghirdetett Atlanti Charta. A nemzetiszocialista diktatúra alá került Németország és a kommunista diktatúra alatt szenvedő Szovjetunió egyformán a társadalmi csoportok és a nemzetek közötti gyűlölet politikáját hirdette és valósította meg. A területi hódítás, a népirtás és a tömeges kitelepítések áldozatai elsősorban Közép- és Kelet-Európa népeiből kerültek ki. Ebből logikusan és természetesen következett, hogy az 1941-ben meghirdetett Atlanti Charta jelentette alternatíva - a hódítások elvetése, hogy területváltozásokra csak az érintett lakosság akaratával összhangban kerülhet sor, a népek szabad döntésén alapuló kormányzati forma melletti kötelezettségvállalás, a biztonság, a félelemtől és nélkülözéstől mentes élet joga, a lefegyverzés - mindez nemcsak vonzó volt, de biztatást és reményt jelentett a háború pokla közepette. A német hódítást és uralmat a „vonakodó csatlós" szerep vállalásával 1944 tavaszáig elkerülő Magyarországon a lakosság szélesebb körei értesültek a jobb jövő atlanti ígéretéről, mint a németek által megszállt országokban, de a háború utolsó szakaszában a felszabadított Európában érvényesítendő atlantista, demokratikus elvekről Jaltában elfogadott nyilatkozat egész Közép- és Kelet-Európa számára igazságos és tartós nemzetközi és belső jogrendet ígért, és ezért mindenki nagy reményekkel fogadta. Valószínűleg igaza van a neves amerikai-magyar történetíró John Lukacsnak, hogy Roosevelt és Sztálin Jaltában csak úgy tett, mintha nem osztotta volna két részre a világot, a valóságban ez már megtörtént 1941 és 1944 között az államfők és a külügyminiszterek találkozóin, de eme informális felosztás tényét az érintettek nem vették észre. Senki előtt nem volt világos, meddig próbál elmenni Sztálin, és mennyit tűrnek el az amerikaiak. A „pakliban" még az önkéntes korlátokat vállaló, de belső berendezkedésében szabad kezet kapó, később finn típusúnak nevezett megoldás éppúgy benne volt, mint a szovjet tagköztársasággá válás, amit a bolgár és a szlovák kommunisták javasoltak. 1997. tavasz 25
