Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Jeszenszky Géza: Az euroatlanti gondolat történelmi gyökerei Magyarországon
Jeszenszky Géza A szovjet Vörös Hadsereg által a náci uralom alól fölszabadított országok közvéleménye nem felszabadítónak, hanem új hódítónak ismerte meg a Szovjetuniót, de ezt akkor senki nem merte kimondani. Nem mutatott különbséget a szovjet viselkedés Németország volt csatlósai, így Románia vagy Magyarország esetében és a győztes szövetséges Lengyelországban. De a Szovjetuniótól nyugatra élő kisebb népek előtt 1947—48-ig nem volt egyértelmű, hogy a nyugati demokráciák őérettük nem fogják vállalni a konfrontációt háborús szövetségesükkel szemben. Nem ismerhették azt a feljegyzést, amit 1945 márciusában készített Sir Orme Sargent, a brit külügyminisztérium illetékese, aki a Szovjetunió által felszabadított országokból érkező aggasztó híreket így kommentálta: „Amennyiben ragaszkodnánk ahhoz, hogy megpróbáljuk érvényre juttatni saját elveinket, úgy veszélyeztetnénk azt az alapvető politikai tételünket, hogy a háború után együttműködünk a Szovjetunióval, és ezt olyan kérdésben tennénk, amely nem létfontosságú európai érdekeink szempontjából." Sajnos nem állt távol ettől a gondolkodástól akkor az amerikai közvélemény jelentős része sem. A neves külpolitikai elemző, Walter Lippmann 1944-ben írott, „Amerikai külpolitika" c. könyvében kifejtettek szerint az Atlanti-óceán mint beltenger két partján fekvő államok alkotják az Atlanti Közösség tagságát, és a tőlük keletre lévő népeknek maguknak kell kialakítaniuk olyan együttműködést a Szovjetunióval, amely biztosítja számukra a függetlenséget. Lippmann úgy vélte, hogy ezt csak semlegességi politikával és Oroszországgal szorosan együttműködve lehet elérni. „Vajon azt jelenti-e ez, hogy Lengyelországnak, továbbá a dunai és balkáni államoknak nincs kilátásuk önállóságra, és hogy könyörtelenül arra vannak ítélve, hogy Oroszország csatlósaivá váljanak, vagy beolvadjanak a Szovjetunióba? Kategorikus választ erre ma még nem adhatunk." Epilógus: a semlegesség értelmetlensége Azóta megkaptuk a választ. Nem volt harmadik út a kapitalizmus és a kommunizmus, a Nyugat és a Kelet között. Ahol a Vörös Hadsereg berendezkedett, ott szovjet rendszer jött létre, kíméletlenül megsemmisítve még a vele készségesen együttműködő, de a függetlenséghez ragaszkodó erőket is. De a történelemben korábban is ritkán bizonyult igazán életképesnek a semlegesség. A semlegesség eredendően csak annyit jelent, hogy egy állam kötelezi magát, egy adott konfliktusban nem vesz részt, de ha bárki megtámadja, ellenáll. Szövetségesek nélkül azonban nem sok esélye van ellenállni egy erősebb hatalomnak, nem is sikerült ez az utóbbi százötven évben senkinek. Belgium semlegességét Németország 1914-ben csak egy papírrongynak nevezte, s napok alatt le is rohanta. Ugyanez történt 1940 tavaszán, hiába mondta föl 1938-ban Belgium a francia szövetséget. A 26 Külpolitika
