Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 2. szám - EURÓPAI POLITIKA - Pirityi Sándor: Franciaország és az "európai pillér"
Franciaország és az „európai pillér' ti robbantások nagyobb port kavartak, Párizs nem restellt a szükségből erényt csinálni, tálalta az atompotenciál folyamatos korszerűsítésének érvrendszerét, nem habozott célzott információkat kiszivárogtatni, vagy akár meglepő ötleteket előadni. Amikor már az atompotenciál folyamatos korszerűsítésének szükségességét egyre nehezebb volt indokolni a Varsói Szerződés Szervezete és a Szovjetunió megszűnése után, Párizs igyekezett szintézisbe hozni „európai elképzeléseit" és az elrettentés változatlan szükségességére vonatkozó tanait, amihez a nemzetközi környezetből is kapott némi ösztönzést. Francois Heisbourg a Politique Étrangére 1990. III. negyedévi számában az európai, elsősorban a kelet-európai változások világánál elemezte a francia atompotenciál és atomstratégia jövőjének kérdését. A londoni Hadászati Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) igazgatója abból indult ki, hogy a visszafordíthatatlanságnak nem ugyanaz az értelme a Szovjetunióban, mint Kelet-Közép-Európában. „Akármilyen legyen is az események menete - a gorbacsovi reformizmus lassú sikere, forradalmi menekülés előre, a Szovjetunió felbomlása vagy vörös fasizmus -, Oroszország nagyhatalom marad, amely Európához is tartozik és Ázsiához is" - írta 1990 őszén, levonva azt a következtetést, hogy a nukleáris szuperhatalom Szovjetunióval, illetve Oroszországgal szemben „jogosak maradnak a nukleáris eszközök". Francois Léotard francia védelmi miniszter 1993 tavaszán adott egyik interjújában rámutatott, hogy mindegyik nagyhatalom, kivétel nélkül valamennyi ország mérsékli katonai erőfeszítéseit, de ez nem elégséges ok arra, hogy Franciaország ebben a vonatkozásban utánozzon másokat. „Az elrettentés védelmünk alapja marad - mondotta -, és ezt a realitást semmilyen módon nem lehet kétségbe vonni. Ebben a szellemben, elrettentő erőink állandó korszerűsítése iránt a legcsekélyebb mértékben sem csökkenhet a figyelmünk."7 És valóban, bár a francia atomfegyverkezési kiadások az 1989-es 33,1 milliárd frankról 1995-ben 18,26 milliárd frankra, a katonai költségvetés kiadási részének egyharmadáról annak egyötödére csökkentek, a nukleáris csapásmérő erőnek a fontosságát az illetékesek továbbra sem vonták kétségbe. Az atomkísérletekre fordított összegek egyebek között érzékeltetni voltak hivatottak a nemzetközi közvélemény előtt, hogy jóllehet „a legkisebb a nagyok közül és a legnagyobb a kicsinyek között", ahogy Franciaországot szokták minősíteni, valóban hátrább szorult Európában, ahol a német újraegyesítés a második helyre utalta, a balkáni válság pedig felszínre hozta a francia külpolitika következetlenségét és alacsony hatásfokát, változatlanul nagyhatalom. Miután Franciaország 1995. szeptember 5-én felújította kísérleti atomrobbantásait, és ezzel megtörte az 1992-ben meghirdetett moratóriumot, Alain Juppé francia miniszterelnök - meglehetősen általános vélekedés szerint a nemzetközi, egyebek között nyugat-európai felháborodás tompítására - meghirdette az „összehangolt elret1997. mjár 75
