Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - CÉLOK ÉS GYÖKEREK - Jeszenszky Géza: Az euroatlanti gondolat történelmi gyökerei Magyarországon
Az euroatlanti gondolat történelmi gyökerei Magyarországon rály, vagy V. László, vagy Habsburg-uralkodóink jelentős része, de említhetném a politikusok hosszú sorát Imrédyn és Szálasin át Rákosiig és Kádárig, azok kudarcot vallottak, és a nemzeti emlékezet is rossz bizonyítványt állított ki (vagy fog kiállítani) róluk. Az okos magyar politika mindig megtalálta a megfelelő helyet a középkorban Bizánc, a Német-római Császárság és a pápaság háromszögében, az újkorban a vallásháborúkból nagyjából kimaradva és egyensúlyozva a Habsburgok és az Oszmán Birodalom között. Magyarország mindig több lábon állva igyekezett fönnmaradni, lehetőleg erősödni, de amikor érdemben bele tudott szólni saját sorsának alakításába, sosem ingott meg alapvető értékrendjében és orientációjában. Amikor Mohács után az önálló magyar állammal együtt külkapcsolataink is torzóvá váltak, jó másfél századdal később pedig Erdély függetlenségének elvesztésével az önálló magyar külpolitika maradéka is megszűnt, a felekezeti, tudományos és személyes kapcsolatok valamennyire azért pótolták a hiányt, nem engedték, hogy a világ teljesen megfeledkezzen rólunk, egyben pedig őrizték a Nyugathoz tartozás érzését. Ezért tudott a reformkor nemzedéke olyan jól eligazodni az új európai teóriákban, hogy képes volt rátalálni a legjobb gyakorlati cselekvés útjára. Közép-Európa tapasztalata A történelemben a sikeres birodalmak mindig többet jelentettek, mint egy központ politikai, katonai és gazdasági uralmát, mindig igyekeztek földrajzi, gazdasági és kulturális egységgé válni, s valamennyi lakos számára biztosítani a békés munka lehetőségét. Ezt az ideált fejezte ki a pax romaira gondolata, ezt próbálta meg föltámasztani a Német-római Birodalom, az univerzalizmus középkori eszméje, de még Napóleon európai hegemóniakísérletében is jelen volt. Ha egy nagyhatalom az önző terjeszkedésben merült ki, akkor előbb-utóbb vagy magától széthullott, vagy riválisainak koalíciója győzte le. Európában Nagy Sándor óta jelen van az ideális, nem az elnyomás, hanem a közös értékrend köré szerveződő birodalom eszméje, de csak a második világháború után vált ez reálisnak mondható ígéretté. Magyarországon mindig erős fogékonyság mutatkozott az olyan politikai vagy vallási együttműködésre, amely nem fenyegette az ország érdekeit, miközben megpróbált szembenézni a nagy európai feladatokkal - az angolból átvett szóval -, a kihívásokkal. Egész Közép-Európában igen régi az a tapasztalat, hogy közösen kell fellépni az agresszióval, a hódításokkal szemben, védve a területet, a lakosságot és a sajátos hagyományokat. A keleti, délkeleti vagy éppen északnyugati irányból támadó hadseregekkel és hatalmakkal szemben a fönnmaradás és az önálló fejlődés egyetlen útja a szövetség volt. Elsősorban egymással kellett próbálkozni, ezt tették az Árpádok és az Anjouk is, de mindig kívánatos volt egy távolibb nagyhatalom támogatásának a megnyerése. Történelmi távlatból nézve Európa keleti fele az iszlám je2 997. tavasz 19
