Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1997 (3. évfolyam)
1997 / 1. szám - KÖNYVEKRŐL - Nagy Péter: Döntéshozatal az Európai Unióban: modellek, alkalmazások, komparativisztika
Könyvekről jellegű, a hatalmi viszonyok által dominált oldalát emeli ki, szemben a másik modelltípussal, amely a hangsúlyt a politikára mint kooperatív „cserefolyamatra" helyezi, és a tagállamok együttműködését hangsúlyozza. A modellek segítségével azt vizsgálják a szerzők, hogy nemzeti érdekeik védelmében hogyan alkudoznak és tárgyalnak egymással az EU tagállamai, illetve - a racionális döntések elméletének nyelvére lefordítva - hogyan maximálják hasznukat. Roy Pierce (Introduction: Fresh Perspectives on a Developing Institution) bevezetőjében bemutatja a tanulmánykötet tárgyát, amely a modern társadalomtudósok számára rendkívül fontos három terület - a modellezéselmélet, a döntéselmélet és az EU mint politikai intézmény - metszéspontjában helyezkedik el. Sajnálattal állapítja meg, hogy az EU-szakértők - más társadalomtudósoktól eltérően - ritkán alkalmaznak kvantitatív elemzési módszereket, ami bizonyos szempontból teljesen érthető, hiszen az EU döntéshozatali tevékenységére vonatkozó információk nehezen kvantifikálhatók, s a rendelkezésre álló szakirodalom elsősorban jogi jellegű. Az integráció eredményei és problémái a tagállamok politikusainak, illetve az EU-fő- tisztviselőinek beszédeiben, a tagállamokban működő pártok programjaiban, a kormányközi tárgyalások után kiadott hivatalos kommünikékben, személyes visszaemlékezésekben tárulnak fel, ezek a források azonban ritkán alkalmasak szisztematikus elemzések elvégzésére. Ennélfogva a szerzők azt kívánják szemléltetni, hogy mi újat mondhatnak a modellek az EU-ról, tevékenységét azonban nemcsak azért vizsgálják, mert rendszeresen döntések százait hozza meg, hanem főleg azért, mert döntéshozatali mechanizmusa önmagában véve is viták középpontjában áll. A racionális döntéselmélet mind gazdasági, mind politikai értelemben a liberális hagyományokat eleveníti fel, modern gyökerei többek között Thomas Hobbes és az utilitaristák radikális individualizmusában erednek. A szerzők racionalitáson a Max Weber-i célracionalitást értik, mely szerint az cselekszik racionálisan, aki cselekvését célok, eszközök és mellékkövetkezmények szerint irányítja, egybeveti az eszközöket a célokkal, a célokat a következményekkel, s végül a különböző lehetséges célokat egymással. A racionalitás feltételezése megkönnyíti az EU döntéshozatalának tudományos elemzését, hiszen ha a politikusok racionálisan döntenek, akkor az elemző „rekonstruálhatja" a döntéshozatali folyamatot, prognosztizálhatja a jövőbeli döntéseket, illetve értelmezheti, hogy adott döntéseket miért hoztak meg. Az a feltevés, nevezetesen, hogy az EU politikája diszkrét, azonosítható döntésekből áll, illetve magukat a döntéshozatali folyamatokat és tevékenységeket kell elemezni, a hagyományos politológiai vizsgálatokétól eltérő módszerek alkalmazását követeli meg. Az EU fejlődésének története és intézményi felépítése azt bizonyítja, hogy a döntéshozatali folyamat főszereplői maguk a nemzetállamok (kormányok), melyek, amellett, hogy jelentős mértékű hatalmat ruháztak az EU-ra, nem csekély törvény138 Külpolitika
