Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: Nemzetközi rendszer és elmélet a kelet-nyugati konfliktus után
Nemzetközi rendszeré elmélet a kelet-nyugati konfliktus után Más szakértőket fenntartásokkal tölt el az Európai Unió fejlődésében megfigyelhető megtorpanás, a balkáni válságban kifejeződő döntésképtelenség, a veszélyes anyagok és technológiák világméretű elterjedése, az egyes regionális hatalmaknak a világhatalmak leszerelését „kompenzáló" fegyverkezési képessége, s a világkereskedelem versengő regionális tömbökre való szétszakadásának a veszélye. William C. Wohlfort ennél is tovább megy, éj tanulmányában arról ír, hogy a Szovjetunió viszonylag békés és gyors összeomlása nem feltétlenül jelenti a realista-neorealista megközelítés diszkreditálódását, még akkor sem, ha ez ellentmond a realista várakozásoknak42. A realisták egy csoportja abból indul ki, hogy a nemzetközi politika 1989 után bekövetkezett átalakulása nem tekinthető a realista elmélet döntő próbájának. A hidegháború vége csupán „egyetlen adatpont". Ha ez nem egyeztethető is össze a realizmussal, ahhoz sem ele gendő, hogy falzifikálja azt43. Wohlfort értelmezésében az 1989 utáni változás a realista kiindulást nem tette érvénytelenné: a realizmus gazdag és változatos, s nem lehet a strukturális realizmusra korlátozni, amely valóban keveset foglalkozott a változással44. A realista kiindulás védelmezői azt hangsúlyozzák, hogy rendkívül nehéz a jelenlegi nemzetközi rendszer jellegét meghatározni, s kielégítő realista magyarázatához be kell vonni a szovjet fejlődés olyan elemeit, mint a központi döntéshozók ereje és gyengesége, a szociális teljesítmények csökkenése és a nemzeti érzület növekedése. Sőt, a realista kiindulás érvényességének megmentése érdekében Wohlfort a hatalom kauzális elemzését javasolja, mely a változás magyarázatát adhatja, jóllehet az államok képességei és érdekei empirikusan nehezen mérhetőek. A realista értelmezésben a háború tárja fel a legtöbb bizonyítékot az államok képességeiről és érdekeiről, s a nemzetközi rendszer mélyreható változásai a háborús időszakokban kulminálódnak. A háború és a változás tehát a realista megközelítésben szorosan összefügg egymással. Ha a realizmus megmentése érdekében egyes teoretikusok a realizmus „gazdagításáról" beszélnek, ez annak a nyilvánvaló beismerése, hogy a (hegemonikus) háború nélkül véget ért hidegháborús nemzetközi rendszer átalakulásának értelmezéséhez olyan új változók bevonása szükséges, mint a normák, szabályok, intézmények. Wohlfort maga is elismeri, hogy a realizmus milyen nagy mértékben foglya a háború és változás összekapcsolására irányuló értelmezésnek, ám egyidejűleg óvatosságra is int Oroszország, illetve helyzete megítélését illetően: Oroszország illetve a Szovjetunió erőviszonyai gyakran és viszonylag rövid idő alatt mentek át radikális változásokon, elég csupán 1905,1914, majd 1945 tanulságaira utalni45. Szintézis, avagy a konvergencia lehetősége Az idézett William C. Wohlfort nem az egyetlen szerző, aki a nemzetközi kapcsolatok elméletének realista újraértékelését, s ezzel óhatatlanul a realista-liberális megosztottság újragondolását javasolja. Egyes szerzők már a nyolcvanas évek elején rámutattak arra, hogy a realizmus és idealizmus szembenállását egymást kiegészítő, s nem egymással versengő megkö1996. tavasz 95
