Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: Nemzetközi rendszer és elmélet a kelet-nyugati konfliktus után
Kiss ]. László elismerése mellett a nemzeti érdekeket kifejezésre juttató anti-institudonális jelleg, legyen szó az integráció monetáris és szodális politikájáról, vagy a közös kül- és biztonságpolitika perspektíváiról. Ugyanakkor nyilvánvaló az integrációs intézmények teljesítménye a korábbi nemzeti (francia-német) ellentétek, a hatalompolitikai módszerek felszámolásában, általában az érdekkonfliktusok megoldásának békés, kompromisszumos gyakorlatában, a békés változás keretei közt az intézményes együttműködési és konfliktus-kultúra kialakításában. A realizmus nem volt képes felismerni azt a lehetőséget, hogy az államok nemzeti érdekeik alapján is készek szuverenitásuk egy részét „pool-"ba gyűjteni, s azzal közösen gazdálkodni. A realizmus a nemzetközi jogban is csupán az erősebb eszközét látja a gyengébb kizsákmányolására, vagy a megszerzett hatalmi tényezők propagandisztikus igazolására. Ezzel szemben a neoliberális kiindulás éppen a kelet-nyugati konfliktus befejeződésében látja annak igazolását, hogy a nemzetközi jog - a „béke a nemzetközi jog útján" elve - éppúgy előrehaladást mutat, mint az emberi jogok, az erkölcs, s általában az igazságosság érvényesülése. „A realizmus újragondolása" A világpolitika idealista-neoliberális megközelítésének újraéledése ellenére számosán figyelmeztetnek arra, hogy felettébb korai a realista-neorealista paradigma használhatatlanságáról beszélni. A „mi a baj a realizmussal", a „reális realizmus újrafelfedezése" és „a neorealizmus újragondolása" témában napvilágot látott írások a realista-neorealista elmélet revíziójáról tanúskodnak40. Számos kutató arra figyelmeztetett, hogy a nagy változás és együttműködés növekedése ellenére több olyan jelenség van, amely nem illik a wilsoni világképbe. A hidegháborúnak ugyan vége van, de nagy a bizonytalanság, hogy melyik trend válik uralkodóvá. A modem történelemnek ugyan a leghosszabb békeidőszakát eredményezte a nagyhatalmaknak az a képessége, hogy az egymás közötti háborút elkerüljék, ám ez még korántsem bizonyítja a „háború elavulását", s nem jelenti azt, hogy a hagyományos „Machtpolitik" elvesztette érvényességét, s az erő és hatalom szerepe véget ért a nemzetközi politikában. Az ENSZ égisze alatt végbement humanitárius intervenciók kudarca, a délszláv válságban megbénult nemzetközi intézmények és a nagyhatalmi egyetértés nehézségei egyaránt óvatosságra intenek. A világ mintegy 186 állama közül kevesebb mint tíz százalék tekinthető etnikailag homogénnek, s egyes szerzők számára nem világos, vajon az önrendelkezés megvalósítása konstinktívan csökkenti vagy destruktívan növeli a nemzeti függetlenség militáns keresését. Egyes szakértők arra utalnak, hogy az etnikai homogenitásnak mint az új államiság elfogadásának kritériuma veszélyesen bátoríthatná azoknak a „mini-államoknak" létrejöttét, melyeknek egyetlen létezési joga a közös vallás vagy etnikum lenne41. 94 Külpolitika
