Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: Nemzetközi rendszer és elmélet a kelet-nyugati konfliktus után
Nemzetközi remiszer és elmélet a kekt-mjugati konfliktus után ta-neorealista megközelítést olyan megvetemedett zongorához hasonlítja, amelynek „halott billentyűi" vannak, s arról ír, hogy a realizmus a hidegháború utáni nemzetközi politika vizein többé már nem nyújthat megbízható tájékozódást30. Az idealista-liberális kiindulás eszmetörténeti gyökerei a 17. századi liberális politika elméletében, a természetjogban, a felvilágosodás racionalizmusában, s a klasszikus angol politikai gazdaságtanban rejlenek. A realizmussal ellentétben ez a megközelítés belpolitika-központú, azaz az állam viselkedése belső berendezkedésétől függ, mutatis mutandis a demokrácia elterjedése a nemzetközi béke és biztonság elterjedése is. Az idealista-liberális megközelítés a politikai cselekvést nem az önérdekre alapozza: az ember természete lényegénél fogva jó, a népek képesek az együttműködésre, az „ideák" és „normák" követésére és megvalósítására, a rossz emberi magatartás a rossz, ám korrigálható intézmények és megállapodások terméke. Ebben a felfogásban a háború sem elkerülhetetlen, a kollektív, multilaterális erőfeszítések keretében gyakorisága csökkenthető, a nemzetközi rendszer anarchikus feltételei megszüntethetek. Az idealista-liberális világnézet abból az optimista tételből indul ki, hogy a nemzetközi együttműködés növekedésével a nemzetközi kapcsolatok fokozatosan átalakulnak, s a béke, a jólét és az igazságosság feltételeinek a megteremtésével a mind nagyobb emberi szabadság kibontakozását segítik elő. E rövid jellemzés a liberális nemzetközi elmélet összetettségét korántsem adja vissza. Ennek illusztrálására elég Mark Zacher és Richard Matthew elemzésére utalni, amely különbséget tesz a republikánus, az interdependens, a kognitiv, a szociológiai és az institucionális liberalizmus típusai között.31 Az elmondottakból az is nyilvánvaló, hogy az idealista-liberális nemzetközi elmélet alapvetően más választ ad arra a kérdésre, hogy miként lehet a decentralizált nemzetközi rendszerben a konfliktust minimalizálni és az együttműködést maximalizálni, vagy más megfogalmazásban: miként lehet fenntartani valamilyen nemzetközi rendet, államok közötti együttműködést a nemzetközi anarchia feltételei között. A realisták a „hatalmi management" eszközein, tehát a hegemónián, a hatalmi egyensúlyon, a nagyhatalmi egyetértésen alapuló világrendet részesítik előnyben, míg a liberálisok a formális szabályokon (nemzetközi jog) és formális intézményeken (nemzetközi szervezetek) nyugvó nemzetközi együttműködést. Woodrow Wilson - közelebb érezve magához Kantot, mint Hugo Grotiust - hangsúlyozta, hogy a nemzetközi kormányzás nemcsak a szabályok testét, hanem valamilyen szabályzó testületet is megkövetel. A wilsoni idealista megközelítés institucionalista és glo- balista előfeltevésekből indult ki, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi intézményépítésnek globális szinten kell végbemennie, s a formális kormányközi szervezetek kifejlesztése a nemzetközi rend (igazságosság) megvalósítása érdekében legalább annyira fontos, mint az államközi együttműködés kevésbé formális lehetősége32. A nyolcvanas évektől, de különösen 1989 után a nemzetközi kapcsolatok neves szakmai folyóirataiban - elsősorban az Egyesült Államokban - megnövekedett a „neowilsoniánus idealizmusról", az „ideálpolitikáról", a „neoidealizmusról" és a „neoliberalizmusról" és annak 1996. tavasz 91
