Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: Nemzetközi rendszer és elmélet a kelet-nyugati konfliktus után
Kiss f. Lríszló A realista-neorealista elmélet szempontjából a Szovjetunió dezintegrációja és Németország egyesülése csakúgy, mint a szovjet - amerikai fegyverzetkorlátozás és leszerelés egyaránt „anomáliának" számítanak. Nem vitatható a realista-neorealista paradigma teljesítménye a világháború, a hidegháború, illetve a bipolarizmus értelmezésében. A klasszikus realizmussal szemben el kell ismemi a strukturális realizmusnak azokat az erőfeszítéseit, melyek a társadalomtudományi magyarázatok strukturális módszereinek a kidolgozására, s általában a nagyobb módszertani szigorúságra irányulnak. Ám a kritikusok nagy része arra mutat rá, hogy ez a kiindulás nem képes megragadni olyan területeket, melyek a változással, a globalizálódással és transznacionalizálódással függnek össze. A realizmus túlzottan a nemzetállamra, a katonai biztonságra és a háborúra összpontosít, s szem elől téveszti a belpolitikai (demokratikus) fejlődésnek, a külpolitika „társadalmasodásának", s a globális kommunikációnak a világpolitikára gyakorolt hatásait. A neorealizmus a folytonosságot hangsúlyozza, bár nem tagadja egy korlátozott értelemben a változás létezését sem: a nemzetközi rendszeren belül azonban változás csak azért történhet, mert a katonai erő elrendeződése, a hatalmi egyensúly változik anélkül, hogy a rendező elv, az anarchia érvényessége megszűnne. Mindazonáltal az államok anarchikus világa nem egyenlő a káosszal, annak is megvan a maga „rendje", mivel az anarchia is struktúra, amely az „erő", a „hatalmi egyensúly" alapján magatartási „szabályokat" kényszerít az államokra, ám ha az államok magatartása „szabályszerű" is, nem a normák, nem a de jure, hanem csak a de facto „rend" értelmében. Több bíráló szerint az a mód, ahogy a neorealizmus megfogalmazza az „egység" és „struktúra" viszonyát, elhomályosítja a politikai változás kulturális dimenzióját, amely különbözik a hatalmi egyensúly vagy az anarchia mint rendező elv egészének a megváltozásától. Ruggie arra utal, hogy a neorealizmus kudarcot vall, amikor meg kell magyaráznia a középkori nemzetközi társadalomnak a modem államrendszerbe való átmenetét, amelyben a nemzetközi keresztény társadalomban való tagságot a szuverenitás és a territorialitás nemzetállam-elvei váltották fel.26 A neorealizmus nem érzékeli a szuverenitás társadalmi jellegét és történelmi változását sem.27 A neorealizmus szerint az abszolutista állam és az interde- pendencia „kereskedelmi állama" egyaránt ugyanannak az anarchikus nemzetközi rendszernek a része, jóllehet az anarchikus nemzetközi rendszer magatartási szabályai történetileg változnak, s ennek következtében az anarchia állapota is. A neorealizmus lebecsüli a normatív kényszereknek az államokra gyakorolt hatását, s azt a tényt, hogy a modem nemzetközi rendszer ugyan anar-chikus, de egyidejűleg normatívan szabályozott is.28 Neoliberális támadás avagy a „realizmus nyomorúsága" 1989 után a „konvencionális realizmus nyomorúsága" vagy a „neorealizmus nyomorúsága" elleni támadások a nemzetközi kapcsolatok elméleti vitáiban valóságos „növekedési iparrá" váltak29. A hidegháború nemzetközi feltételeinek megszűnésével Charles W. Kegley a realis90 Külpolitika