Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - POLITIKAELMÉLET - Kiss J. László: Nemzetközi rendszer és elmélet a kelet-nyugati konfliktus után
Kiss ]. László volt. A hidegháború kibontakozásával ugyanígy illuzórikusnak bizonyultak az ENSZ-be vetett remények. Ez a fejlődés a nemzetközi kapcsolatok elméletében mint „amerikai tudományban" azt a felismerést erősítette, hogy a saját biztonságon kívül nincsen valódi biztonság, minden nemzetnek „nemzeti érdekei" alapján a saját erejére, illetve szövetségeseire kell támaszkodnia. A hidegháború a realista megközelítés számára rendkívül termékeny talajnak bizonyult. A „szabad világnak" a kommunizmussal és totalitarizmussal szembeni manicheus küzdelme jól beleillett a hatalommal és hatalmi technikákkal foglalkozó politikusok és gondolkodók történelmi tradícióiba. Thuktididész, Machiavelli, Richelieu, Nagy Frigyes és Hobbes a hidegháború „besorozottjai" lettek, míg az „örök békéről" értekező Kant vagy a „világtársadalom" olyan teoretikusai, mint R. Falk, a korabeli terminológia szerint „társutasnak" vagy egyszerűen „bolondnak" illetve mindkettőnek minősültek. Reinhold Niebuhr és Kenneth Waltz huszonöt évszázad történetének szüntelen hatalmi küzdelmeiben igazolva látták álláspontjukat, s első „bizonyítékukat" a peloponnészoszi háborúról írt mű görög szerzőjében, Thukiididészben látták, aki híres Melian-dialógusában elsőként fogalmazta meg az államok hatalompolitikájának és a hatalmi diplomáciának a krédóját. Nem véletlen, hogy a modem realizmusnak, de magának a diszciplínának is alapműve, Hans J. Morgenthau Politics among Nations című munkája 1948-ban jelent meg, s mint ilyen a nemzetközi kapcsolatok wilsoni idealizmusával és az 1928. évi Briand-Kellog szerződés által szimbolizált morális-legalista felfogásával szemben bontott zászlót. A nemzetközi politika elméletében a realista szótár - a „nemzeti érdek", a „nemzeti biztonság", a „hatalmi egyensúly", a „hegemóniáért folytatott harc", a „fegyverkezési verseny" stb. - nyelvi univerzuma vált uralkodóvá, olyannyira, hogy a nemzetközi politikai gondolkodás kreativitásának a kereteit is meghatározta. Aligha véletlen, hogy a hidegháború végével joggal vetődik fel, hogy az „új szótár" kifejlesztésére, de legalábbis a realizmusnak a neoliberális „szótár" elemeivel való kiegészítésére van szükség. Hans J. Morgenthau, a klasszikus realizmus és Kenneth Waltz, a neorealizmus (strukturális realizmus) legfőbb teoretikusai a nemzetközi kapcsolatok tudományos elméletét abból a premisszából kísérelték meg levezetni, hogy az autonóm államokból álló nemzetközi rendszert annak anarchikus, decentralizált természete határozza meg. A jogi-normatív szemlélet, a „kellés" hagyományaival szemben Morgenthau egy értékmentes politikatudomány figyelmét a „van"-ra, a tényekre kívánta összpontosítani, hangsúlyozva, hogy a normák „vakok", s megakadályozzák a valóság megismerését. Morgenthau szerint a „van"- a múlt és jelen tapasztalataiból kiindulva - a nemzetállamoknak mint a nemzetközi politika homogén és autonóm szereplőinek a létezésében rejlik. Reinhold Niebuhr keresztény realizmusához visszanyúlva Morgenthau azt állítja, hogy a politikai magatartás alapmotívuma az önérdeken alapuló hatalmi törekvés, a hatalomért folyó harc.14 Az ember eredeti bűnétől és rossz hajlamaitól vezetve mindig többet igyekszik elérni, mint amennyire valójában képes, folyamatosan a szerzési vágy és az autonóm uralkodási ösztön (animus dominandi) motiválja. A politikai magatartás tipikus alapmotívuma tehát 86 Külpolitika
