Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - ÖSSZEOMLÁS UTÁN - Póti László: A Cseh Köztársaság és Magyarország külpolitikai irányváltása
A Cseh Köztársaság és Magyarország külpolitikai irányváltása külpolitika feladata a biztonság garantálása, a fegyveres erők csak az utolsó eszközt képezhetik. Mindkét ország társult tagja az Észak-atlanti Közgyűlésnek, illetve megfigyelői státussal rendelkezik a Nyugat-európai Unióban, és részt vesz az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsban, valamint a NATO békepartnerségi programjában. A külpolitika 1990 és 1992 közötti formálódásának koncepcionális elemeit tekintve a csehszlovák és a magyar prioritások szinte azonosak voltak: a teljes függetlenség helyreállítása (a szovjet csapatok kivonása), közeledés az euroatlanti struktúrákhoz, intenzív regionális együttműködés. A vizsgált időszak második felére - gyakorlatilag az önálló cseh állam megjelenésétől - csak az euroatlanti dimenzió maradt azonos, az egyéb összetevők jelentősen divergálódtak. A cseh és magyar kutatók véleménye alapján a két ország külpolitikai koncepciójának utóbb felerősödő eltérései a következőkben nyilvánultak meg. 1. Mivel a cseh politikai elit nem látta előre Csehszlovákia szétválását, a cseh vezetésnek az új államiság kezdetén nem volt külpolitikai koncepciója, szemben Magyarországgal, ahol a változatlan államiság mellett a külügyi szakapparátus egy jól kimunkált koncepcióval segítette a nyugodt hatalomváltást. 2. Különbözött az a mód, ahogyan a két ország külpolitikai irányítói a nemzeti érdeket interpretálták. A cseh vezetésben, egyfelől Havel elnök, másfelől Klaus miniszterelnök és Zieleniec külügyminiszter között vita volt arról, hogy milyen súlyt adjanak a nemzeti érdek fogalmának. Az elnök képviselte a puhább, leértékelőbb álláspontot, míg az utóbbiak a keményebb, individualistább megközelítést szorgalmazták. 3. Maga a szétválás jelentős változást hozott Csehország önmaga alkotta képében, nevezetesen az „instabil Kelet-Európából" a „stabil Nyugat- Európába" való geopolitikai átlépésként fogalmazták meg az új történelmi helyzetet. Ez az új öndefiníció vált azután alapjává a regionális együttműködést leértékelő, az egyéni cseh stratégiát hangsúlyozó külpolitikának. 4. Magyar oldalról erősítette fel a különbségeket, hogy a magyar külpolitikának volt egy olyan központi doktrínává vált dimenziója, amely teljesen hiányzott a cseh prioritások közül: ez a kisebbségi külpolitika. Az összehasonlító szempontok közül a külpolitikai örökség az első olyan terület, ahol egyértelműen a különbségek dominálnak. A két ország jelentősen eltérő történelmi utat járt be, eltérő percepciót alakított ki önmagáról és egymásra vonatkozóan is. A magyar történelmi tudatnak része, hogy az ország Európa egykori vezető hatalma, majd 1956-ban, később a hatvanas évek végétől, főképp pedig a 80-as évek második fele kapcsán a szovjet tömb legreformerebb tagja volt. Ugyanakkor Trianon máig ható traumája (a különböző politikai erők által meglehetősen differenciált módon megjelenítve ugyan) szintén része a magyar külpolitikai gondolkodásnak. A szlovák külpolitikai örökség meghatározó eleme, az államiság hiánya, illetve a korlátozott államiság megteremtődése éppen ahhoz a Trianonhoz köthető, amely Magyarország esetében negatívan rögzült. A csehek esetében egy kiegyensúlyozott törté1996. tavasz 77
