Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - ÖSSZEOMLÁS UTÁN - Póti László: A Cseh Köztársaság és Magyarország külpolitikai irányváltása
Pofi László nelmi mérlegről van szó, ahol a korlátozott államiság éppen Trianonnal vált teljessé, majd utóbb fokozatosan egyenjogúsította a szlovákságot. Ugyanakkor 1968 után Csehszlovákia a magyar 1956 utáni fejlődéssel éppen ellentétes utat járt be, és vált a keleti tömb egyik legortodoxabb tagjává. Fontos jellegzetesége a külpolitikai örökség különbözőségének, hogy azok nem egyszerűen egymással párhuzamosan, egymással nem érintkezőén jelentkeztek, hanem éppenhogy egymással szemben keletkeztek és hatnak a mai napig. A kétoldalú kapcsolatok terén a hasonlóság csupán néhány nagyhatalom vonatkozásában, illetve abban mutatkozott meg, hogy a szomszédsági relációt prioritásként deklarálták. Elég markánsan tűnnek elő a különbségek Franciaország, Németország és Ausztria kapcsán. Míg Csehszlovákia (Csehország) hagyományosan jó francia kapcsolatait az orientációváltás újabb, magasabb szintre emelte, addig a történelmileg terhelt magyarfrancia kapcsolatokban, bár jelentősen javultak, az áttörés nem következett be. Méginkább nyilvánvalóak a különbségek Németországgal összefüggésben. Magyarországnak nem egyszerűen problémamentes a viszonya Európa legjelentősebb nagyhatalmával, hanem egyenesen megkülönböztetetten jó kapcsolat jött létre és tartósult. Csehországnak ezzel szemben a szudétanémet kérdés kapcsán jelentős aktuálpolitikai feszültségei vannak a németekkel. Míg Ausztria Magyarország számára sokáig modellszerű különleges kapcsolat volt és az Európai Unióba való belépéssel egy újabb, a bővítésben érdekelt szomszédunk lett, addig mind Csehországnak, mind pedig Szlovákiának saját határközeli atomerőművei miatt jelentős gondjai vannak a közismerten atomerőmű-ellenes Ausztriával, amelynek adott esetben vétójoga van az Európai Unióba történő felvétel során. A két ország szomszédsági politikáját teljesen eltérő körülmények között és számottevően eltérő motivációk által vezérelve alakította. Magyarország, a kontinensen egyedülállóan, mindhárom dezintegrálódó föderális állammal - a Szovjetunióval, Jugoszláviával és Csehszlovákiával - határos volt. Ez döntően negatív hatásokkal járt - közvetlen háborús veszélynek tette ki az országot (délen), nemzeti színezetűvé tett más jellegű konfliktusokat (Bős-Nagymaros) -, illetve részben pozitív hozadékként ütközőállamot iktatott maga és Oroszország közé (Ukrajna). Ezzel szemben - állapítják meg a cseh kutatók - Csehország nem határos ezekkel az országokkal, sőt Szlovákia leválásával relatíve nyugatra mozdult, ami azt a cseh önpercepciót eredményezte, hogy az ország eltávolodott a térség válságövezeteitől. Az eltérő külső körülményeken túl maga a kivitelezett szomszédsági politika is különbözött mind belső tartalmában, mind eredményességében. Az Antall-doktrína2 által meghatározott magyar szomszédsági politika a legfontosabb relációkban - román és szlovák vonatkozásban - teljes kudarcot valott, részeredményeket könyvelhetett el egyes kapcsolatokban - Ukrajna, Horvátország - és egyértelműen eredményes csak ott volt, ahol nincs számottevő magyar kisebbség - Ausztria, Szlovénia. Csehország 78 Külpolitika
