Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - ÖSSZEOMLÁS UTÁN - Romer, Jean-Christoph - Schreiber, Thomas: Franciaország és Közép-Európa
Jean-Christophe Romer-Thomas Schreiber 20-30 százalékában, de csak elvétve játszik kezdeményező szerepet, így pedig, végső soron, ezek a tevékenységek csak korlátozottan öregbítik az ország hírnevét. A fegyvergyártás terén például a francia cégek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a varsói szerződéstől örökölt katonai felszereléseket hozzáigazítsák a nyugati normákhoz. A SOFMA nevezetű cég, amely katonai felszerelések exportjával foglalkozik, már ma részt vesz Csehországban és Lengyelországban - az utóbbi esetben a svéd Bofars céggel közösen - a páncélozott harckocsik modernizálásában17. Természetesen vannak komoly költségvetési kényszerek, ezek azonban nem akadályozhatják meg Franciaországot szándékának kivitelezésében, még akkor sem, ha ennek következtében éppenséggel rivalizálnia kell az Európai Unió-beli barátaival és szövetségeseivel, legelsősorban Németországgal. Ezek a kényszerek Kelet-Közép- Európára, illetve a Balkánra korlátozzák a tevékenységét. Ezért fontos, hogy végre- valahára világosan körvonalazzuk a prioritásokat. Egy ilyen politikát már csak azért is könnyű tető alá hozni, mivel a térségben igen erős a frankofil hagyomány. Az 1996-os év meghatározónak Ígérkezik ebből a szempontból. Amikor - a Quai d'Orsay jövőkutató központja alapításának huszadik évfordulója alkalmából - az akkori külügyminiszter, Alain Juppé nagy vonalakban felvázolta a francia külpolitika fő tendenciáit, akkor az a reménysugár is felvillant, hogy talán végre sikerül kidolgozni egy hosszú távra érvényes külpolitikát. Azok a kijelentések azonban, amelyeket utóda tett az Európai Unió 1995 novemberében rendezett madridi csúcs- találkozóján, ugyancsak megkérdőjelezik az igazi kelet-európai politika kidolgozására irányuló francia szándékot. Pedig Franciaország számos aduval rendelkezik az európai integráció, a biztonság és a védelem terén, mind a gazdasági, mind a politikai életben. Az évszázad utolsó éveinek kettős a tétjük, és Franciaország nem késheti le ezt a kettős találkozót, ha meg akarja őrizni a „nagy" jelzőt a középhatalmak között. Az új Európa kiépítése az első ezeknek a kihívásoknak a sorában. Nem itt kell megvitatnunk a közös pénzzel, illetve az új Európa szociális intézményeivel kapcsolatos kérdéseket, ezúttal csak Európa kiterjesztéséről van szó. Ez a folyamat mindenképp végbe fog menni (hacsak valamilyen kataklizma útját nem állja), de a közös Európa nem valósulhat meg Franciaország nélkül. Mert ha ez mégis megtörténik, Franciaország még jobban a peremre sodródik, mégpedig egy olyan földrészen, amelynek súlypontja egyre inkább eltolódik kelet felé. Igaz, hogy Málta, Ciprus és Törökország felvétele szintén tervbe van véve, ezek az országok azonban nem fogják ellensúlyozni Magyarország, Lengyelország és a Cseh Köztársaság felvételét. Fia Franciaország továbbra is passzív szemlélője marad ennek a helyzetnek, mindez azzal a következménnyel járhat, hogy tovább növekszik Németország uralkodó szerepe a térségben; ilyenformán csakis Franciaország lesz a felelős azért, hogyha Németországnak sikerül megvalósítania vágyálmait és rögeszméit, vagyis a „német 72 Külpolitika
