Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - ÖSSZEOMLÁS UTÁN - Romer, Jean-Christoph - Schreiber, Thomas: Franciaország és Közép-Európa
Jean-Christophe Romer-Thomas Schreiber A nyolcvanas évek Francois Mitterrand olyan pillanatban került az elnöki ékbe, amikor Lengyelországban már meggyöngültek a Szolidaritás pozíciói, és amikor Nyugat-Európában mind gyakrabban vetik fel a szovjet beavatkozás kérdését, azt, hogy mikor szánják már el magukat a szovjetek arra, hogy erőnek erejével állítsák vissza a „szocialista rendet". 1981. december 13-án Lengyelországban kihirdetik a szükségállapotot; ezt az intézkedést azonnal elítélik Franciaországban. Mindamellett egy-két különös vélemény is hangot kap az elnök közvetlen környezetében; vannak, akik rögtön a gdanski öbölbe akarják küldeni a Royale torpedórombolót, még szerencse, hogy azok vannak többségben, akiknek az álláspontját a következőképpen lehetne összefoglalni: „Természetesen semmit sem fogunk csinálni"9. Néhány héttel később a francia elnök hagyományos újévi beszédében azt mondta, hogy „bármi áron ki kell jutni a jaltai egyezmény zsákutcájából". A kijelentés azt sugallta, hogy Franciaországnak ettől fogva már van elképzelése arról - főleg az. Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet eredményei után -, hogy milyennek is képzeli el a jövőben a keleti politikáját. Néhány egymást kiegészítő kijelentés ugyanis arra vallott, hogy létezik valamiféle hosszú távú elképzelés: így például az a felismerés, hogy különbözőképpen kell közeledni a kelet-európai országokhoz, méghozzá aszerint, hogy azok mennyire tartják tiszteletben az emberi jogokat, méltán tűnhetett fel egy globális átgondolás eredményének. Márpedig ezek az eszmék, ezek a politikai elképzelések nem mindig valósultak meg koherens módon, vagy azért nem, mert közönyös fogadtatásra találtak, vagy mert nem továbbították annak rendje-módja szerint az ügyiratokat a különféle minisztériumok illetékes osztályai között, arról nem is beszélve, hogyaz akkori külügyminisztérium hosszú távú tervei inkább a harmadik világgal, mint Kelet-Közép- Európával voltak kapcsolatosak. Mindamellett a szorosan vett belső tényezőt és belső megfontolásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni a francia külpolitika elemzésében. A legszembeötlőbb eset Párizs Varsóval szemben tanúsított politikája. Noha a szükségállapotot hatályon kívül helyezték Lengyelországban, és noha Mitterrand már 1985. december 4-én fogadta Jaruzelski tábornokot, a két ország közti kapcsolatok a mélyponton voltak, és ennek nyilván más oka is lehetett, nemcsak az akkori miniszterelnök „problémája"10. Megállapítható, hogy a Lengyelországgal kapcsolatos francia külpolitikának olyan megfontolások álltak a középpontjában, amelyeket a baloldalon belüli erőviszonyok határoztak meg. Semmi kétség, voltak olyanok is, és nem is kevesen, akik a lengyel válságot politikai leszámolásra használták fel; ennek, igaz, akkor még a lengyelek voltak az „áldozatai", de mindennek a mai Franciaország is megadja az árát. Azzal egyidejűleg ugyanis, hogy a francia külpolitika figyelmen kívül hagy66 Külpolitika
