Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - ÖSSZEOMLÁS UTÁN - Romer, Jean-Christoph - Schreiber, Thomas: Franciaország és Közép-Európa
Franciaország és Közép-Európa Jean-Christophe Romer-Thomas Schreiber R övid történelmi visszapillantás nélkül aligha lehet megérteni, hogy milyen indítékai és milyen bonyoldalmai vannak a francia diplomáciának Közép- és Kelet-Európábán. Az első világháború utáni „versailles-i rendszernek" az volt a nagy fogyatékossága, hogy - bár új keretben - mégiscsak konzerválta a térség kisebbségi problémáit. Az a tény például, hogy a magyarajkú lakosság egyharmada a trianoni határokon kívül rekedt, csak tovább élezte a Duna-menti nemzetek közt már amúgy is súlyos ellentéteket. Franciaország, a földrész első katonai nagyhatalma 1919 után egész szövetségi hálózatot kezd kiépíteni a kelet-európai országokkal. Pártfogolja annak a „kisantant- nak" a létrehozását, amely Jugoszláviát,1 Csehszlovákiát és az Erdéllyel megnövekedett Romániát egyesíti az esetleges osztrák, magyar vagy bolgár fenyegetéssel szemben. Ennek a politikának a mérlege azonban kiábrándítónak bizonyult.2 A második világháború alatt a szabad Franciaország gyakorlatilag nincs jelen azokon a tárgyalásokon, amelyek Kelet- és Közép-Európa jövőjét meghatározzák. A francia kormány képviselői azonban minden olyan megbeszélésen ott vannak, amelyen a Elarmadik Birodalom volt csatlósállamaival kötendő szerződéseket készítik elő. A francia jelenlét tehát meglehetősen félénk; ennek az a magyarázata, hogy az Egyesült Államok és Szovjet-Oroszország, a két nagyhatalom amely 1919-ben még nem vett részt a béketárgyalásokon, a második világháború után már teljes súlyával jelen van a politikai életben. 1947 után a francia-szovjet viszony fokozatosan megromlik, és ennek következményeit a különböző kelet-európai országokkal fenntartott kapcsolatok is jócskán megérezték. Ettől az időtől fogva - a „lázadó" Jugoszláviát kivéve - az egymást követő francia kormányok érdeklődése a vasfüggöny mögötti országok iránt meglehetősen korlátozott. De Gaulle-nak a hatalomba való visszatértét, legalábbis az első időben, nem fogadták valami kitörő lelkesedéssel Kelet-Európábán. Mégis az ő nevéhez fűződik a kelet-európai országokkal való kapcsolatok terén „az enyhülés, a közeledés és az együttműködés" gondolata. A hatvanas évek derekán lassan körvonalazódik az ország keleti politikája, amelynek célja - egyrészt - a kialakult államhatárok tiszteletéi Külpolitika
