Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 3-4. szám - KISEBBSÉGEK - Vogel Sándor: A kisebbségi jogok kodifikációjának lehetőségei Európában
A kisebbségi jogok kodifikiíciójának lehetőségei Európában tanak, kollektív dimenzióval rendelkezik. B. G. Ramcharan ENSZ-szakértő szerint kollektív dimenziója van az önrendelkezéshez, a fejlődéshez, a békéhez, az egészséges környezethez való jognak, a szakszervezetekbe való tömörülés jogának, az őslakos népek, valamint a kisebbségekhez tartozó személyek számára biztosított jogoknak. Kifejezetten kollektív dimenziójú az ENSZ által 1948-ban elfogadott Egyezmény a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről, hiszen etnikai, faji és vallási csoportokat véd a fizikai megsemmisítés ellen.18 Némely ország eddig kizárólag az egyéni jogokon alapuló jogrendszere is elmozdulást mutat a kollektív jogok kodifikációjának irányába. Elsősorban Ausztráliát és Kanadát kell megemlítenünk, amelyeknek hivatalosan meghirdetett politikája a multikultiircilizmus. Kanada 1988-ban elfogadta multikulturalizmus-törvényét, amelynek célja az ország etnikai közösségei identitásának és kulturális sajátosságainak fenntartása. Kanada új alkotmányának tervezete a következőket tartalmazza: az egyéni és kollektív szabadságjogok tiszteletben tartása, a kisebbségi közösségek nyelvének fejlesztése, faji és etnikai egyenlőség, a bennszülött népek joga saját nyelvük, kultúrájuk és hagyományaik fejlesztésére. A Jogok és szabadságjogok kanadai chartája, amely a kanadai alkotmány része, biztosítja a pozitív diszkrimináció lehetőségét, és leszögezi, hogy az egyének egyenlőségének elve nem zárhat ki semmi olyan törvényt, programot vagy tevékenységet, amelynek az a tárgya, hogy javítson a hátrányos helyzetű egyének vagy csoportok helyzetén, beleértve azokat, akik fajuk, nemzeti vagy etnikai származásuk, bőrszínük, vallásuk, nemük, koruk avagy szellemi és testi fogyatékosságuk miatt hátrányos helyzetben vannak (15. cikkely 1. és 2. bekezdés). E megfogalmazás szerint a csoportjogok elsőbbséget élveznek az egyéni jogokkal szemben. John Meisel kanadai szakértő szerint „a különböző csoportok tagjai közösen jogosultak arra, hogy elfogadják különbözőségüket, hogy ezt az egész társadalom elismerje, tiszteletben tartsa, és úgy cselekedjék, hogy sajátos csoportjogokat adjon az egész egyes részeinek, bennszülötteknek, nőknek vagy bizonyos etnikai kisebbségeknek". A kanadai gyakorlat megfelelő egyensúlyt kíván teremteni az egyéni és kollektív jogok között, és cáfolja azt az állítást, hogy a két kategória összeférhetetlen.19 Mindezek a törekvések azonban még nem csapódtak le a nemzetközi jogban. Az államok többségének képviselői az egyéni jogok kizárólagosságának fenntartása mellett foglalnak állást. A jogi formába öntött nemzetközi dokumentumok kidolgozása és elfogadása mögött politikai motivációk húzódnak meg. Kollektív vagy csoportjogokra való kifejezett utalás az Európa Tanács 1201-es ajánlása 12. cikkelyének kivételével az egyéni szabadságjogok csaknem kizárólagos dominanciája következtében nem fordul elő a nemzetközi jogban, kollektív jogi megközelítés is csak ritkán. Általában a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának (1966) 27. cikkelyére szoktak hivatkozni, amely valamely kompromisszumot jelent az egyéni ki1996. ősz-tél 191
