Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Szűcs László: A szovjet-magyar jóvátételi egyezmény
A szovjet-magyar jóvátételi egyezmény Hermann altábornagy ezért ismételten felvetette a tárgyalások szempontjából elsőrendű fontosságú árkérdést. Zorin vezérőrnagy erre közölte, hogy a világpiaci áraktól nem tud eltérni, mivel Finnország és Románia esetében is ezt vették alapul. Néhány nap múlva pedig, amikor azt tapasztalta, hogy a magyar szakértők továbbra is a magyar árakhoz ragaszkodnak, magához hívatta Pokorny altábornagyot, valamint a csoportvezetőket, s kijelentette előttük, hogy magatartásuk tévedésen alapszik, mert nem kereskedelmi tárgyalásokon vesznek részt, „Magyarországnak jóvátételt kell fizetnie, és ilyen esetben egész más elvek uralkodnak, mint a kereskedelmi életben. Magyarországnak azt kell szállítani, amit a Szovjetunió tőle igényel, éspedig azokon az árakon, amelyek akkor a világpiacon uralkodtak - tehát tekintet nélkül az akkor a belső piacon kialakult árakra."19 E megbeszélések során derült fény arra, hogy a szovjet fél az árakba nem számította be a csomagolás és a szállítás költségét, s ezekkel együtt a szállítás alatti kockázat is a magyar kormányt terheli. A magyar kormány végül kénytelen volt tudomásul venni ezt az álláspontot, s utasította a bizottságok vezetőit, hogy e tárgyban ne folytassanak további vitát.20 Ugyanakkor ismételten megpróbált a szovjet részről leszerelt és hadizsákmányként elszállított vagy elszállításra váró gyárberendezések, áru- és anyagkészletek ügyében eljárni. Részletes jegyzékek sorával fordult a tudomására jutott esetek ügyében a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz,21 de érdemi eredményt hosszú ideig még a jóvátételi egyezmény aláírása után sem tudott elérni. Az iparügyi miniszter külön jegyzékkel fordult a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz a jóvátételi szállítások megkezdését lehetetlenné tevő frontmegrendelések megszüntetése, valamint a külföldről beszerzendő, a jóvátételi gyártáshoz szükséges anyagok, felszerelések ügyében, illetve külön tárgyalást kezdett ez utóbbi kérdésről a csehszlovák misszió vezetőjével.22 Az 1945. május 19-én kezdődött és rövid megszakításokkal június 12-ig folytatott újabb tárgyalások során a jóvátétel nagyobbik hányadát kitevő ipari felszerelések és gyártmányok körül alakult ki a legtöbb vita. A magyar tárgyaló fél törekvése arra irányult, hogy ne a meglévő berendezéseket szereljék le, hanem új termelvények kerüljenek leszállításra. Szovjet részről - bár a német és a magyar háborús rombolásokra való hivatkozással kész ipari berendezések áttelepítésére törekedtek - ehhez végül több esetben beleegyezésüket adták. Nem zárkóztak el szovjet részről attól sem, hogy egyes gyárak teljes leszerelése helyett több gyárból gyűjtsék össze, illetve több évre osszák el az egyazon gyárból elszállítandó gépeket, hogy közben az adott gyárnak módja legyen új felszerelést beszerezni s így termelése folyamatos maradhasson. Sikerült elérni továbbá, hogy a szovjet fél mondjon le néhány olyan erőmű leszereléséről (a győri vagongyár s a dorogi bánya erőtelepe, a tatabányai erőmű egy része), amelyek működése nélkül a környék több gyára kényszerült volna leállni. Nagy eredmény volt az is, hogy az eredeti igénytől eltérően egyes magyar 1996. nyár 101
