Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1996 (2. évfolyam)
1996 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Molnár Gusztáv: Fordulópont a magyar külpolitikában
Fordulópont a magyar külpolitikában szagban a jobboldal, Németországban a baloldal hirdette meg az „alapokhoz" való visszatérést akkor, amikor a nagy ideológiai tradíciók és az azokon alapuló intézmények kohéziós ereje megroggyant, és semmilyen bűvészmutatvánnyal nem állítható vissza. Ha tehát az Európai Unió mint nemzetek fölötti gazdasági és politikai entitás, mint szuperállam egyre bizonytalanabb és ingatagabb, nem kevésbé ingatag lábakon áll a grandeur, a konzervatív nacionalizmus vagy a baloldaliság jegyében meghirdetett renacionalizálódás. Ha - mint a Robert Schumant méltató Mitter- and találóan megállapította - Európa 1945-ben „szokatlanul gyorsan vált súlytalanná" és került „a függőség állapotába", ma elmondhatjuk, hogy ezt az azóta is változatlan tényállást az európai politikusok szokatlanul lassan képesek megemészteni.7 Új kitörési pont A nemzetpolitika, szomszédságpolitika és Európa-politika szentháromságán alapuló Antall-doktrína, szociálliberális stílusban továbbfejlesztett változatával együtt, mára nyilvánvaló zsákutcába vezetett. Új kitörési pontot kell találni. Az új kitörési pont neve: geopolitika, a világ új hatalmi konfigurációjának tudománya. Mindent át kell fogalmazni a geopolitika nyelvére, és a dolgok, legalábbis egy időre, érthetővé válnak. A 20. század végén az államok helyett a civilizációk és a nemzeti, sőt civilizációs kereteken is átnyúló gazdasági és katonai struktúrák a nemzetközi élet fő szubjektumai. Paul Globle, a konfliktuskutatás és -megelőzés egyik legkiválóbb amerikai szakértője nemrég azt mondta egy magyar kisebbségi vezetők és amerikai politikusok részvételével megrendezett kerekasztal-értekezleten, hogy az új államok vagy államszerű képződmények kialakulása és sokasodása feltartóztathatatlan folyamat. Semmi baj nem származik abból, ha a mostani közel kétszáz helyett ötszáz állam lesz a világon. Amit nyilván úgy kell érteni, hogy a szuverenitás anakronisztikus sallangjába kapaszkodó nemzetállamok szétesnek emberi méretű lokális államokká, mégpedig oly módon, hogy az etnicitás, a nemzeti sajátosságok helyett fokozatosan a territorialitás, az egy meghatározott területen vagy régióban élők érdekközössége válik a dezintegrálódás vezérelvévé.8 A közös (hosszú távú) történelem és a közös civilizációs értékek által összekapcsolt nagytérségekben így fokozatosan megteremtődnek az új „birodalmi" struktúrák kialakulásának előfeltételei. Ahhoz, hogy az euroatlanti civilizáció belső koherenciáját biztosító hatalom (az Egyesült Államok) minden energiájával Ázsia, vagyis a másik nagy világcivilizáció felé fordulhasson, hogy összemérje vele erejét, előbb Nyugat- és Közép-Európát, valamint Izraelt kell - katonai és diplomáciai értelemben - integrálnia. 1996. tavasz 15
