Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - BUDAPEST: KELLÜNK-E NEKIK? - Gyarmati István: Magyarország útja a NATO-ba
Magyarország útja a NATO-ba Természetesen, nem mindegy, hogy milyen nemzetközi szervezetről van szó, s itt is érvényes az az alapigazság, hogy a demokrácia és a gyors, hatékony reagálás között némi ellentét feszül. Ezzel együtt is elengedhetetlen a széles körű nemzetközi részvétel, a demokratikus formák alkalmazása: csak ilyen módon lehetséges a válság hosszú távú megoldása, a demokráciával ellentétes megoldások elfogadása pedig a nemzetközi életben előbb-utóbb visszahat az így cselekvő államok belső viszonyaira is. II. A NATO, annak ellenére, hogy struktúrája és alapelvei a hidegháború körülményei között alakultak ki, alkalmas az új kor kihívásainak kezelésére is — bizonyos területeken és meghatározott változások révén. A hidegháború korában a NATO deklarált feladata tagállamainak védelme volt külső fenyegetésekkel szemben. Ma ez a fajta külső fenyegetés a Varsói Szerződés és a Szovjetunió felszámolásával megszűnt, újjáéledése ebben a formában nem is lehetséges, a védelmi képesség fenntartása mégis elengedhetetlen. A NATO feladatait korunkban két, egymással szorosan összefüggő csoportra lehet osztani. Az első továbbra is a tagállamok védelmének biztosítása, a második pedig a stabilitás „kiterjesztése" (stability projection) Európa más területeire is. Legitim kérdés, hogy miért szükséges a védelmi képességek fenntartása, ha nincs hiteles külső fenyegetés, s az is, hogyan lehetséges a stabilitás kiterjesztése Európának azokra az országaira, amelyek nem tagjai a Szövetségnek. Az ezekre a kérdésekre adott válasz nagymértékben meghatározza nemcsak a kontinens országainak a NATO-hoz való viszonyát, hanem magának a NATO-nak s ezáltal az európai biztonságnak a jövőjét is. III. A NATO kibővítésének kérdése nagymértékben összefügg a NATO jövőjével: a kibővítés nem a jövő maga, hanem annak igen fontos része, de lényegében függvénye is. Attól, hogy a Nyugat vezető államai milyen szerepet szánnak a NATO-nak a jövőben, döntő mértékben függ a kibővítés ténye, üteme és más részletei is. Ebben az összefüggésben vizsgálandók a NATO és Oroszország viszonyának kérdései, szélesebb összefüggésben az a percepció, amelyet a NATO tagállamai, mindekelőtt az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia ezzel kapcsolatban kialakítanak. A NATO jövője és kibővítése nem egyszerűen függvénye a Nyugat Oroszország- politikájának, hanem fontos eszköz is annak alakításában. Mindezek fényében, bármilyen kellemetlen is, látnunk kell, hogy Közép- és Kelet-Európa és az itteni országok biztonsági érdekei csak ezen megfontolások után következnek a nyugati gondolkodásmódban, s ennek megfelelően csak korlátozott szerepet játszanak. (Itt és most nem 1995. tavasz 51
