Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A magyar külügyi szolgálat története (1936-1941)
A magyar külügyi szolgálat története (1936—1941) szágnak, mert a gazdasági kapcsolatok ápolásához nem ért, holott ez kellene hogy a Külügyminisztérium legfontosabb feladata legyen. A harmincas évek második felében a helyzet e téren is több szempontból megváltozott. Már az első területgyarapodások előtt is, amikor Németország újabb és újabb csapásai nyomán a versailles-i békeműn egyre látványosabb rések tátongtak, a szolgálattal szembeni támadások alábbhagytak; az éves költségvetési vitákban a tárca előadóinak, a benyújtott büdzsé védelmezőinek egyre könnyebb dolguk volt. Amikor például Lakatos Gyula 1936. május 27-én előadta, hogy Magyarország 21 követségével szemben Csehszlovákia 38 követséget, Románia pedig 35-öt tart fenn (és még négyet tervez felállítani), a 12 magyar konzulátussal szemben 50 csehszlovák konzulátus működik és várhatóan számuk 63-ra fog gyarapodni, akkor valóban nem kellett javaslataival szemben kemény ellenállásra számítania.61 Igaz, hogy teljesen új fejleményként beállítva, de kezd tudatosodni a külügyi szolgálaton belül végbement-végbemenő társadalmi demokratizálódás folyamata. Meskó Zoltán 1939. november 21-én örömét fejezte ki, hogy „az utóbbi időben polgári elem, a középosztály fiai is elhelyezkednek a diplomáciai pályán". Új vonás volt az is, hogy megváltozott a támadás kiinduló pontja. Korábban főleg szociáldemokrata és liberális oldalról jött a pergőtűz. Most ezen erők elhallgattak, ellenben megszólaltak a harsány nyilas szónokok. Csia Sándor 1940. november 18-án arról beszélt, hogy a követségekből hiányzik „a friss, üde magyar szellem és magyar levegő". Ismét felmelegítette a régi vádat az arisztokraták monopolhelyzetéről, valamint bírálta a külföldi magyarsággal való nem megfelelő törődést.62 Ezek a kritikák — a magyar szellem hiánya bírálatának kivételével — korábban szociáldemokrata-liberális oldalról fogalmazódtak meg. Tehát lényegében még a bírálatok tartalmában sem történt változás. Mint ahogy lényegében maga a Külügyminisztérium sem változott meg. Egy dolog fordult meg, de az nagyon lényegesen: maga a világ. A fasizmus nemzetközi előretörésének, az ország függetlensége mind nyilvánvalóbb veszélyeztetettségének közepette a baloldali tábor nem tartotta opportunusnak a támadást, hiszen azzal óhatatlanul egy gyékényre került volna a nyilasokkal, amit egyáltalán nem kívánhatott. A tanulmány eddig is igyekezett a szolgálatnak személyes arcéit adni, egy-egy tipikus életutat felvillantani, illetve nem túl lényeges szereplők kapcsán is elmondani valami fontosat a Külügyminisztériumról. Befejezésül ezen személyes mozzanatok kiegészítéséül a szolgálat fontos személyiségeiről, pályájuk tárgyalt időszakában történt alakulásáról kell szólnunk. 1938. november 28-ig Kánya Kálmán a külügyminiszter, aki a két háború közötti Magyarország nemcsak leghosszabb ideig hivatalban lévő, hanem egyben legnagyobb formátumú külügyminisztere. Arcélét több más írásunkban igyekeztünk felvázolni, 1995. ősz—tél 233
