Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Pritz Pál: A magyar külügyi szolgálat története (1936-1941)
A magyar külügyi szolgálat története (1936—1941) don a kormány a közalkalmazotti társadalmat akarta az erősödő nyilas mozgalomtól távol tartani. Kánya nyolc nappal később adta ki az ezzel kapcsolatos végrehajtási utasítást, amelyben felszólította a külügyi szolgálat tagjait: „e rendelet kézhezvételétől számított 8 napon belül nyilatkozzanak arra vonatkozólag, hogy milyen egyesületnek, szervezetnek vagy pártnak tagjai, illetőleg, hogy mily egyesületben, szervezetben vagy pártban vesznek részt, továbbá, hogy a kormányrendelet 1. §-ának első és második bekezdése alá eső egyesületben, szervezetben vagy pártban viselt tagságukat vagy ilyenbe való részvételüket megszüntették-e". A külügyminisztériumi iratok között nem találtuk meg ezeket a válaszokat, ellenben a gárda összetételének, mentalitásának ismeretében nagy valószínűséggel feltételezhető, hogy egyáltalán nem, vagy csupán elenyésző számban voltak olyanok, akiket a rendelet érintett.56 Az 1938: XV. te., az első zsidótörvény a társadalmi és gazdasági szférában korlátozta a vallási hovatartozás alapján zsidónak mondott állampolgárokat, az 1939: IV. te., a második zsidótörvény ellenben már — amellett, hogy a korábban megszabott 20%-os arányt 6, illetve 12%-ra csökkentette — kategorikusan megtiltotta, hogy izraelita vallá- súak közszolgálatban tevékenykedhessenek, az 1941: XV. te., a harmadik zsidótörvény pedig a korábbinál jóval szigorúbban határozza meg, ki minősül zsidónak. A külügyi szolgálatban — mint általában a korabeli magyar társadalomban — a felekezeti hovatartozás fontos tény volt, amelyet számontartottak, nem egy kérdés eldöntésénél mérlegeltek. Az izraelita valláshoz való tartozás, mivel mögötte a magyar társadalom egyik súlyos — sokak által manipulativ célzattal legsúlyosabbnak kikiáltott — problémája húzódott meg, ezért még fokozottabb jelentőséggel birt, a külügyi szolgálatban ellenben ezen a téren nagyon toleránsak voltak.57 Minden bizonnyal az efféle beállítódás szorosan összefügghetett a külügyi szolgálatban jellemzően megtalálható „ballhausplatzi" szellemmel, s emellett a zsidó származásúak csekély száma is szerepet játszhatott. A harmincas évek első felében a magyar—német viszony tele volt számos feszültséggel, mert a két külpolitika törekvései, érdekei között nagyok voltak a különbségek. Ebben a helyzetben Kánya Kálmán külügyminisztert mély elégtétellel töltötte el, hogy a végletesen antiszemita német birodalomban több zsidó származású tisztviselőjét ál- lomásoztatta. Nemeshegyi Oszkárt, aki földművelésügyi szaktudósítóként kezdte el diplomáciai pályafutását 1920 derekán Berlinben, egészen 1939 júliusáig a német fővárosban tartották. Ekkor áthelyezték a prágai főkonzulátusra, tehát lényegében változatlanul a birodalomban maradt és itt szolgált még 1944-ben is. Mészáros Lajos közös külügyi múlttal rendelkező alkonzul éppen a náci hatalomátvétel után néhány hónappal, 1933 áprilisában került Berlinbe. Először a követségen szolgált, majd a berlini tiszteletbeli főkonzulátuson dolgozott, és itt maradt egészen 1939 áp1995. ősz—tél 231
