Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Tolnay László: Növekvő "euroszkepticizmusunk" forrásai
Tolnai/ László Mindezt összegezve, indokoltnak látszanak azok az észrevételek, amelyek elbizonytalanodást jeleznek a közép- és kelet-európai országokkal kapcsolatos nyugati politikában. Különösen érdemes felfigyelni e jelenségekre a két meghatározó hatalom, az Egyesült Államok és Németország esetében. A kibővítés tényének hangsúlyozása mellett Washingtonban láthatóan teret nyernek az „óvatos megközelítés" hívei, miközben az Egyesült Államok bizonytalanságait érzékelve Németország is kezd visszafogottabb magatartást tanúsítani. Emellett az euro-atlanti szervezetek más tagországaiban is terjedőben vannak azok a nézetek, amelyek — sok esetben nemzeti érdekektől indíttatva — megkérdőjelezik a kibővítés időszerűségét. Jó példája ennek Franciaország és Nagy-Britannia. Felvetődik az is, hogy tekintettel a kibővítéssel járó, nehezen kezelhető problémák sokaságára, egyelőre talán az is elegendő lenne, ha magának az integráció tényének a kilátásba helyezésével és az ehhez szükséges feltételek teljesítésére irányuló erőfeszítések gerjesztésével biztosítanánk a térség stabilitását. Nem várható, hogy a közeli jövőben bekövetkező kormányváltások nyomán ez a helyzet megváltozik. Félő, hogy a felvázolt jelenség — bár változó intenzitással — tartósan jelen lesz a nyugati politikai gondolkodásban. Ezen túlmenően problémát jelenthet az a tény is, hogy az eltérő érdek-megnyilvánulások mellett maguk a „befogadó" intézmények sem készek még a nagyobb arányú bővítés végrehajtására. Az orosz tényező A NATO keleti irányú bővítését befolyásoló másik tényező Oroszország. A NATO ma hallgatólagosan abból az álláspontból indul ki, hogy Moszkva a szövetséget mai formájában mint a nyugat-európai államok hagyományos politikai és biztonsági szervezetét végül is elfogadja, emellett a jelenlegi orosz politika nem is veszélyezteti a szövetséget. Következésképpen a NATO számára a közép-európai országok integrálásának felgyorsítása nem sürgető feladat, mivel az destabilizálná a helyzetet és Oroszországban nem kívánt folyamatokat erősítene fel. Addig tehát, amíg Oroszország belső helyzete, a szélsőséges irányzatok felé való eltolódás nyomán feltámadó esetleges expanzionista politika nem teszi azt szükségessé, a bővítéssel kapcsolatos orosz kérdést célszerű óvatosan kezelni. Oroszország a Nyugat hezitáló magatartását érzékelve ugyanakkor — bár mutat bizonyos fokú hajlandóságot a kialakulóban lévő helyzet elfogadására — igyekszik lassítani, illetve megállítani a keleti irányú integráció folyamatát. A jelek szerint megkísérli ehhez felhasználni a csatlakozással összefüggésben a NATO-n belül mutatkozó konszenzushiányt, vagy az olyan szerződések egyoldalú felmondásával való fenyegetést, mint a START-, vagy a CFE-szerződés. Ugyanakkor az orosz 150 Külpolitika