Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
A NATO-kibővítés kérdőjelei az európai közösséghez, azaz a NATO, az Európai Unió és a Nyugat-Európai Unió tagja legyen."16 Nagy jelentősége lenne annak is, hogy az érintett kormányzatok bekapcsolódjanak az észak-atlanti szövetség apparátusának, valamint politikai és katonai döntéshozó testületéinek a munkájába. Ez a jelenleginél is szorosabb és rendszeresebb érintkezést tenne lehetővé az euro-atlanti térség vezető politikai köreivel. Más egy- egy rövid, gyakran formális NACC17 ülésen vagy kétoldalú tárgyaláson való részvétel és más az, amikor az érintett politikusok a szervezet tagjainak képviselőiként vesznek részt a döntéshozatalban. Ez utóbbi az igazgatási apparátusok érintkezésére is vonatkozik. Általános tapasztalat, hogy azok a tisztviselők, akik pályafutásuk során valamely nemzetközi szervezet központjában töltöttek el hosszabb időt vagy folyamatosan biztosították a központi és a nemzeti apparátusok közötti kapcsolatok fenntartását, nagyobb mértékben képesek megérteni és elfogadni a nemzetközi közösség által előnyben részesített, az övékétől esetleg eltérő érdekeket és értékeket. Ez persze azt is jelentené, hogy a közép- és kelet-európai kormányzatok részt vehetnének a jelentősebb — különösen a térséget érintő — külpolitikai döntések meghozatalában. A közvélemény figyelmét általában elkerüli az a tény, hogy a NATO korántsem csupán katonai szervezet. A szövetségben olyan sokrétű konzultációs mechanizmust rendszeresítettek, amelynek keretében folyamatosan kicserélik az egymásra és a kivülálló országokra vonatkozó külpolitikai információkat. Mostanában az érdeklődés homlokterében a boszniai béketeremtő akciók állanak, amelyek természetüknél fogva elsősorban katonai jellegűek. Fontos körülmény azonban, hogy a szervezet tagállamai jórészt a szövetség keretében alakítják ki a Nyugat külpolitikáját. Egyáltalán nem közömbös, hogy ez a külpolitika a közép- és kelet-európai országok részvételével alakul-e vagy nélkülük. A csatlakozással tehát a közép-kelet-európai és a nyugati országok katonai integrációja mellett megindulna egy korlátozott mértékű politikai integráció is. Ez a folyamat nem vezetne olyan nemzetekfeletti struktúra létrehozásához, mint amilyenre az Európai Unió törekszik, de jelentős szerepet játszana az érintett országok életében. A csatlakozás emellett természetesen növelné az új tagállamok külső biztonságát. A szervezet szavatolná védelmüket, s ezzel tisztában lennének azok az államok is, amelyek a jövőben — ma még nem látható okokból — veszélyt jelenthetnének valamely közép- és kelet-európai országra. Sokan állítják, hogy a NATO alapító szerződésének 5. cikke voltaképpen nem jelent tökéletes védelmet, mivel nem írja elő a tagállamok automatikus segítségnyújtási kötelezettségét.18 E cikk szerint agresszió esetén a többiek valóban csak „egyénileg és a többi féllel egyetértésben" hozzák meg azokat az „intézkedéseket", amelyeket a „béke és biztonság ... helyreállítása érdekében szükségesnek tartanak". Más szóval, ilyenkor a szövetség illetékes vezető testületében egyhangúan kell dönteni arról, hogy mely államok, milyen esz1995. ősz—tél 103
