Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - NATO-DILEMMÁK - Valki László: Szeret,nem szeret... (A NATO-kibővítés kérdőjelei)
A NATO-kibővítés kérdőjelei Szűcs Jenő a nyolcvanas évek elején megjelent, Európa három történeti régiójáról szóló híres tanulmányában még korábbról származtatja a választóvonalat, sőt két párhuzamosat is felrajzolt — a kettő közé esik Közép- és Kelet-Európa. A tanulmány szerint a 800-as években az Elba és a Lajta mentén, a Karoling Birodalom keleti határai mentén alakult ki a nyugati vonal, amelyet aztán a történelem valamilyen formában újra és újra meghúzott.11 Szűcs Jenő kísértetiesnek nevezi, hogy „az az éles gazdaság- és társadalomszerkezeti demarkációs vonal, amely Európát mintegy 1500 után kettészelte, ... megdöbbentő pontossággal ama bizonyos 800 körüli Elba-Lajta határ nyomvonalában reprodukálódott. ... Mi több — folytatja —, újabb, csaknem fél évezred múltán, napjainkban [a hidegháború korszakában] szinte pontosan megint e határvonal mentén ... oszlik meg Európa ... két 'táborra'. Mintha csak Sztálin, Churchill és Roosevelt gondosan tanulmányozták volna a Nagy Károly-i status quot a császár halálának 1130. évfordulóján."12 Szűcs Jenő másik, keleti választóvonala nagyjából azonos Huntington törésvonalával. „[A] nagy schisma (1054) után rajzolódott ki — állapítja meg Szűcs — egy, az előbbivel nagyjából párhuzamos, nem kevésbé markáns határvonal az Alduna vidékétől fel a keleti Kárpátok, s tovább északnak, a nyugati és keleti szlávságot, a lengyel és orosz földet elválasztó erdőségek mentén, hogy aztán a 13. században elérje a Baltikumot is." A két választóvonal közti térséget „már 1100—1200 táján maga a kor átfogóan Europa Occidens (Occidentalis) néven kezdte számon tartani ... [A] történelem mindkét határon lényeges átmosásokkal hömpölygött át" — teszi hozzá.13 Nos, Europa Occidens-en meglehetősen durván hömpölygött át a történelem, amely az említett bizonytalansági érzéseket is táplálta. Nem véletlenül sorolják a térség népeit a Finnországtól Görögországig húzódó kisnemzeti régióhoz, az úgynevezett Köztes-Európához (Zwischen-Europa), amelyet Pándi Lajos szavaival „etnikai sokszínűség, kevertség és töredezettség", a birodalmak ellen folytatott folytonos nemzetállami küzdelmek jellemeztek. „A nemzetállami törekvés már-már e kisnemzetek mozgásformája" — állapítja meg.14 A nem-történész megfigyelőben a „történelmi determinizmus" ily következetes érvényesülésével kapcsolatban persze kételyek is felmerülhetnek. Nem világos például, hogy miként értékelendő — hogy csak a legutolsó időszakot vegyük alapul — a 20. század szerencsétlen, újra és újra tömeggyilkosságokba torkolló modernizációs kísérlete Oroszországban, amely csupán háromnegyed évszázad elteltével fulladt véglegesen kudarcba, s amelynek több évtizedre alávetették a közép- és kelet-európai országokat is. E kudarc miatt ugyanis nem annyira az ortodox társadalmi környezetet szokás elmarasztalni, mint inkább azt a gazdaságirányítási rendszert, amely a kísérletben megtestesült. Ugyancsak nehezen illeszthető be a régiók Európájának koncepciójába a másik, a fasiszta kísérlet, amely a választóvonal nyugati felén született és amelyet voltaképpen nem sok választott el attól, hogy a maga 1995. ősz—tél 101
