Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Farkas György: Integrációnk alternatívái és esélyei
Farkas György nek során le kell küzdeni többek között az ilyen típusú, egyelőre nyilvánvaló tehertételeinket is. Ezt a gyakorlatot pedig kizárólag idehaza lehet és kell végrehajtani. A magyar (és általában a kelet-közép-európai) integrációs folyamat szükségszerűen túlsúlyosan „államközpontú", azaz felülről vezérelt. Emiatt ellentmondásos, kritikus teher is nehezedik az államigazgatásra. Ez a teher ugyanis kettős. Csupán az integráció folyamatát tekintve egyrészt el kell látnia az úttörő és egyben húzószerepet, ugyanakkor fokozatosan le kell építenie önmagát, hogy a valóságos integrációs folyamatot egyre inkább valóban a mikroszféra megfelelő irányú mozgása jellemezze és determinálja. Az előbbi tekintetben eddig az államigazgatás igyekezett kiépíteni a maga belső tevékenységét és a külkapcsolatok oldaláról menedzselni a folyamatot, a második vonatkozásban viszont még nincs jele érdemi kezdeményezésnek. Oly régóta beígért integrációs stratégiánk és programunk egyik kulcskérdése is éppen ezzel függ majd össze a tervezetben és különösen annak végrehajtása során. e) Eddigi társulási helyzetünk az EU-val fennálló kapcsolatainkban különben is alapos vizsgálatra szorul, ha alaposan végiggondoljuk: mit várhatunk az Uniótól addig, amíg nem hoz döntéseket a számára alapfontosságú kérdésekben, az 1996-ban esedékes kormányközi felülvizsgálati konferencián. A jelenlegi közösségi külkapcsolati rendszerből ugyanis csaknem minden lehetséges eszközt, módszert megkíséreltünk már megmozgatni, s amennyit az Unió ugyancsak jelenlegi prioritási és működési rendszerében képes és hajlandó volt megadni, azt meg is adta. Ha pedig ez így van, ez azt jelenti, hogy körülbelül 1997—98-ig továbbra is a jelenleg adott külső—azaz az EU-hoz fűződő—feltételrendszerben kell működnünk, s ennek keretében kell végrehajtani egyrészt reálgazdasági felzárkózásunkat (amely jogilag ugyan kevéssé körülírható, de a valóságos „piacon" napról napra megítélésre kerül), másrészt például ezen belül az egész magyar pénzügyi rendszer adaptálását (szintén nemcsak formailag, de működőképességben is), az Unió belső piaci szabálycsomagjához való alkalmazkodást, az egész közigazgatási rendszerünk idomulását a remélt csatlakozás küszöbére, és még egy sor, önmagában véve is hatalmas feladatot. Ugyanebben az összefüggésben szembe kell nézni azzal a bizonytalansági tényezővel is, hogy a mi, saját erővel végrehajtott alkalmazkodásunkkal és felkészülésünkkel párhuzamosan változik-e az Unió álláspontja irányunkban, és ha igen, hogyan. Hiszen ezen időszak alatt szinte valamennyi országban választások lesznek, új pártok, új személyek kerülnek kormányra. Röviden: bár négy-öt évvel ezelőtt a kölcsönös „lelkesedés", nyitás jegyében dinamikusan gazdagodni kezdtek a kapcsolataink, vajon a következő néhány év nem inkább a meg nem valósult reményekből való kiábrándulás, legalábbis egy józan, gyakorlatias mérlegelés jegyében fog-e eltelni? f) Végül, de nem utolsósorban: időszerű emiatt felvázolni — ha kell, alternatívákban — a magyar EU-csatlakozás várható megvalósulásának hogyanját. Bármilyen erős lehet ugyanis a mi hitünk abban, hogy valóban nincs ésszerű alternatívája Magyarországnak az EU-csatlakozáson kívül, de hogy a csatlakozás megvalósulásának, ponto84 Külpolitika
