Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Inotai András: A regionalizmus dinamikája a magyar-német kapcsolatok példáján
Inotni András b) Európában a legbefolyásosabb szereplő és a tulajdonképpeni politikacsináló az Európai Unió. Az EU stratégiája alapvetően fogja befolyásolni a magyar—német kapcsolatok jövőjét. Magyarország 1994 tavaszán benyújtotta tagfelvételi kérelmét Brüsszelben, és kiemelkedően érdekelt abban, hogy néhány éven belül az Unió teljesjogú tagjává váljon. A világos felkészülési programra épülő gyors csatlakozás nagymértékben segíthetne a modernizációs feladatok megoldásában, és csökkenthetné a kereskedelem „túlságosan" erős német orientációját. Vitatjuk azt a klasszikus és főleg francia érvet, amely Ausztria hatvanas évekbeli esetleges csatlakozásával kapcsolatban született meg és azóta is él, miszerint a közép- és kelet-európai országok EU-tagsága tovább erősítené a német befolyást a térségben, és végső soron az átalakuló országok feletti német dominanciához vezetne. Éppen ennek az ellenkezője igaz: minél inkább kitolódik az EU-tagság időpontja és minél jelentősebbek a csatlakozás körüli bizonytalanságok, annál erősebb lehet a német kapcsolódás, aminek viszont ma még előreláthatatlan következményei lehetnének az Unió jövőbeli fejlődésére nézve is. A magyar mozgási tartomány némileg bővíthető háromoldalú kapcsolatok hálózatának megteremtésével, vagyis úgy, hogy a magyar—német kapcsolatokat egyes területeken egy harmadik ország bevonásával erősítjük. Ez különösen politikai és kulturális területen lehet sikeres. Egyrészt szükség esetén csökkenthetné a Németországra oly „érzékeny" országok félelmeit és aggályait. Másrészt támogatást szerezne annak a magyar törekvésnek, hogy az ország mielőbb tagja lehessen olyan meghatározó nemzetközi szervezeteknek, mint a NATO és az EU. Harmadsorban segíthetne eloszlatni a szomszédos kisebb országok félelmét egy német támogatással megvalósuló „szubregionális magyar erőddel" kapcsolatban. A háromoldalú kapcsolatok kiépítésében célszerű megkülönböztetett figyelmet fordítani Franciaországra, a szubrégión belül pedig Romániára és esetleg Szlovákiára. A harmadik európai „kártya" Oroszország és Ukrajna. Biztonsági szempontból Magyarország NATO-tagságát úgy célszerű megvalósítani, hogy ez ne vezessen szükségszerűen orosz (és ukrán) ellenkezéshez. Pillanatnyilag talán Magyarországnak van e vonatkozásban a legnagyobb mozgástere, mivel Oroszország nem tekinti olyan stratégiailag fontos országnak, amelynek döntései vitális orosz érdekeket érintenének. A Szovjetunió utódállamai és Magyarország közötti gazdasági együttműködés súlyos károkat szenvedett a KGST összeomlását követően, valamint az utódállamok fizetésképtelensége miatt. Mégis, az átalakuló közép-európai országokhoz viszonyítva, a kapcsolatok térvesztése kevésbé volt drámai. Ez pedig nem az állítólagos magyar „versenyképtelenség", a továbbra is szoros ex-szovjet „kötődés" vagy az oroszfüggő magyar technológia számlájára irható,14 hanem azzal magyarázható, hogy a magyar—ex-szovjet gazdasági kapcsolatok már 1989 előtt két lábon álltak. A kormányszintű együttműködés mellett gyors ütemben épültek ki a közvetlen vállalatközi kapcsolatok. Amíg az előbbieket maga alá temette a KGST összeomlása, az utóbbiak fennmaradtak. Éppen ezzel a mikroszintű előnnyel magyarázható a többi térségbeli országnál jelentősebb kereskedelmi összefonódás. 62 Külpolitika
