Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 3-4. szám - EURÓPÁBÓL AZ UNIÓBA - Inotai András: A regionalizmus dinamikája a magyar-német kapcsolatok példáján
Inotai András labb álló tudományok művelése) feltérképezésétől a külföldi utazások korlátozott engedélyezéséig. Az a kulcsterület azonban, ahol a viszonylag legnagyobb mozgásszabadság kínálkozott, a gazdaság volt. A hatvanas évek elején a mezőgazdaságban megindított, majd 1968-tól az egész gazdaságban bevezetett reformok már rövidebb időn belül és lényegesen hatottak a külgazdasági kapcsolatok jellegére. Hosszabb távon azonban nem kevésbé lényeges hatások érték a politikát, az ideológiát és a társadalmi életet is. A kereskedelmi kapcsolatok elmozdulása az OECD felé már a hetvenes években megindult. A szovjet technológiát és szabványokat sok területen vagy nem fogadták el, vagy a korábban alkalmazott szovjet szabványokat nyugati (OECD) szabványokkal váltották fel. Egyre több gépet és fogyasztási iparcikket hoztak be Nyugatról vagy gyártottak nyugati kooperációban (joint venture), s ez erősítette a növekedési folyamatot, támogatta a technológiai fejlődést és hozzájárult a nemzetközi versenyképesség javulásához. Ezzel egyidejűleg egyre nagyobb mennyiségű nyugati importra volt szükség a KGST-viszonylatú exportfeladatok teljesítéséhez is. Ez a furcsa munkamegosztás, amelyet rendszeresen rossz hatékonyságú beruházási tevékenység és a gazdasági teljesítményt meghaladó belső fogyasztás kísért, fizetési mérlegválságba torkollott, és a külső eladósodás kritikus szintjét eredményezte. Vagyis: amíg valamelyest sikerült enyhíteni a Szovjetuniótól való egyoldalú és erős függőséget, egy új és nem kevésbé lényegi függőség kezdett testet ölteni, ezúttal a nemzetközi pénzvilágtól, különösen pedig az IMF-től. Ennek eredményeként Magyarország politikafogadó pozíciójára a nyolcvanas évek elejétől már nem egy, hanem két politikacsináló gyakorolt hatást, mégha a két politikacsináló minősége, természete és eszközei nagyrészt különböztek is egymástól. A Szovjetunió a biztonsági, ideológiai és politikai függésen őrködött, míg a nemzetközi pénzügyi körök — legalábbis a felszínen — szinte kizárólag gazdasági kérdésekre összpontosítottak. A különböző természetű függőségek között azonban nem létezhetett „vasfüggöny". A nemzetközi gazdaság fejlődésétől és a pénzügyi világtól való nagyobb függőség, akárcsak a gazdasági reformok kitüntetetten hazai következményei arra kényszerítették Magyarországot, hogy olyan nem-gazdasági eszközök után nézzen, amelyekkel bővíthető az ország mozgástere. Ehhez a Gorbacsov vezetése alatti Szovjetunióban megindult változásoknál aligha jöhetett volna kedvezőbb támogatás. Több szerény és nagyrészt kétoldalú kísérletet követően 1988-ban megalakult a Közép-európai Kezdeményezés, amelynek Magyarország a Varsói Szerződés és a KGST tagjaként egyik alapítója volt. A további alapítók a NATO- és EU-tag Olaszország, a politikailag semleges EFTA-tag Ausztria, továbbá az el nem kötelezett státuszú Jugoszlávia voltak. Egy évre rá az 1945 utáni európai politikai struktúra összeomlott, ami Magyarország és a többi közép- és kelet-európai ország számára teljességgel váratlan és előre megjósolhatatlan, bár történelmi összehasonlításban nem teljesen ismeretlen helyzetet teremtett. Megdöbbentő, hogy—az első világháború utáni szituációhoz hasonlóan—most is milyen kevés figyelmet fordított a hivatalos magyar politika arra, hogy felmérje az új helyzetből 50 Külpolitika
