Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 1. szám - MAGYAR KÜLPOLITIKA - Vásárhelyi Miklós: Külpolitika az átmenet korszakában
Vásárhelyi Miklós A problémát gyakran felvetik, de a lényeget egyértelműen Volker Rühe német védelmi miniszter fogalmazta meg. A kelet-európai országok csatlakozási képességének (kompatibilitásának) megteremtése — mondotta — nem katonai-technikai jellegű, hanem politikai elhatározás kérdése. A konzekvencia: fejlesztenünk és modernizálnunk kell haderőnket, de ne ámítsuk önmagunkat azzal, hogy a csatlakozás feltétele az egyébként megvalósíthatatlan katonai-technikai felkészültség. Ez a szemlélet ugyanis azzal a veszéllyel járna, hogy Magyarország a különböző, egymással versengő nyugati fegyvergyárak vadászterületévé válna. Nem állja meg a helyét az a feltételezés sem, hogy a csatlakozási szándék megítélésekor nagy szerepet játszanak az egyébként kívánatos belső fejlődés eredményei: demokrácia, stabilitás, piacgazdálkodás, privatizáció stb. A Truman-elv alapján 1947- ben az Egyesült Államok kormánya támogatást nyújtott és garanciát vállalt Görögország és Törökország függetlenségének megóvásáért, amikor pedig a görög monarchia gyakorlatilag nem rendelkezett ütőképes hadsereggel, Törökország politikai rendszere pedig napjainkig olyan, amelyben túlnyomó a katonai befolyás, és a demokratikus intézmények nem képesek stabilizálódni. Nyilvánvaló, hogy az egyetlen és döntő kritérium: mikor ítélik a nyugati demokráciák úgy a helyzetet, hogy fontos érdekük fűződik ahhoz, hogy vállalják a NATO- tagságra a garanciát és az ezzel járó kockázatokat. Csakhogy ebben a tekintetben is szembeszökőek a szövetségen belüli ellentétek. Általában elmondható, hogy Európa jobban sürgeti a csatlakozást, mint az Egyesült Államok. A legtöbb kezdeményezés német részről tapasztalható, ami érthető, hiszen Németországnak eminens érdeke, hogy frontvonalát kiterjessze kelet felé. Nagy-Britannia és Franciaország állásfoglalása bizonytalanabb. Ugyanakkor valamennyi nyugat-európai nagyhatalom részéről tapasztalható az a törekvés, hogy történelmi hagyományokat felelevenítő, nagyszabású politikai, gazdasági és stratégiai együttműködést valósítson meg Oroszországgal, amely esetben a NATO kiterjesztése lekerülhet a napirendről. Nyitott kérdések Az Egyesült Államok külpolitikájában — ha ilyenről egyáltalában beszélhetünk — a kiismerhetetlenségig teljes a határozatlanság. A legfelsőbb kormányszinten is két szemlélet ütközik. Az egyik, még ma is befolyásosabb nézet szerint: a legfontosabb a stabil, kölcsönös érdekeken alapuló viszony kialakítása Oroszországgal. A másik szkeptikusan követi az oroszországi belső fejlődést és annak perspektíváját, ami meghatározza a külpolitikát is, ezért a közép- és kelet-európai integráció felgyorsításának híve. A helyzetet bonyolítja, hogy ebben a kérdésben sem az uralkodó demokrata párton belül, sem az ellenzéki republikánusoknál nem egységes az állásfoglalás. 20 Külpolitika
