Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Csaba László: Magyarország az átalakuló posztszocialista világban
Csaba László csak a kedvezőtlen oldalait hangsúlyozni, s a nagyszámú potenciális, valamint tényleges nyertesről hallgatni (Daliago, 1995), amint az a biztonságpolitikai ihletésű elemzésekben immár megszokottá vált. Ugyanakkor egyértelmű, hogy minden új születése fájdalommal jár, s a világra jövetel az életképességnek csak szükséges, de korántsem elégséges feltétele. A csaknem felerészt albánok lakta, s déli szomszédjával — egyben kereskedelmi kapujával — perben-haragban álló Macedónia gazdasága tartósan a túlélés gondjával szembesül. Fehér-Oroszország önállósulását 1991 decembere óta szinte minden elemzés formálisnak és kevéssé eredményesnek tartotta. így az újraegyesülés hívének számító Lukasenko 1994 júniusi választási győzelme, a szovjet korszakot idéző gazdaság- és sajtópolitikája, valamint a távlatilag az Eurázsiái Szövetség tengelyévé váló belarusz—orosz—kazah hármas szövetséggé válása külön-külön és együttesen sem hatott a meglepetés erejével. Igaz, egyelőre még csak a hármas vámunió jött létre ( Ribak, 1995), és az 1995 februári alma-atai csúcs elutasította a szorosabb védelmi és határőrizeti együttműködés és az összehangolt gazdaságpolitika gondolatát. Mégis, Fehér-Oroszországnak a hármas szövetségben játszott szerepe közvetlenül levezethető a SusKevics emoksege aiatt megkísérelt elszakadás gazdasági sikertelenségéből. A konverziós válság elsősorban — de nem kizárólag — az orosz, az ukrán és a kazah gazdaságot érinti tartósan és súlyosan. A bipoláris világ elmúltával az aránytalanul fölfejlesztett konvencionális szárazföldi fegyvernemek ellátását szolgáló beszállító iparok tartós leépülése elkerülhetetlen és — hatékonysági szempontból — még hasznos is. Az azonban kétségtelen, hogy az orosz sajtóban megjelent elemzések szerint az említett államok gazdasága sokkal nagyobb mértékben volt militarizált, mint ahogy az a NATO és a CIA korábbi elemzéseiből következett volna. Ez pedig egyértelmű azzal, hogy egy alapjában véve helyes és szükséges gazdaságpolitikai és gazdaságszerkezeti kiigazítás — amely a békeszólamok dacára nem 1985-ben, hanem csak 1992-ben indult meg — a bruttó hazai termék legalább négy-hatéves viszaesésével jár(t). Más szóval rendkívül csekély a valóságtartalma a recesszió elmúltát vagy épp a válság előtti termelési szint — közgazdaságilag természetesen igen nehezen értelmezhető — elérését fontolgató előrejelzéseknek. A szovjet béke- és hadiipar sok évtizedes elszakí- tottsága miatt az amerikai közgazdasági irodalomban kedvelt spillover (húzó) hatás korábban nem érvényesült. Most viszont azzal kell szembenézni, hogy a sokat emlegetett békehozadék (peace dividend) gyakorlatilag bizony vaskosan negatív. A tankgyártásról ugyan át lehet(ne) állni traktorok, földgyaluk és palacsintasütők termelésére, ez azonban a mennyiség tekintetében elkerülhetetlen visszaeséssel és átállási veszteséggel jár. Ráadásul a termék „rendelkezésre állása" — különösen az olyan összetett és bizalmi cikkek esetében, mint például a repülőgép — bizony kevés a sikeres üzlethez, még alacsony ár mellett is. A világpiactól hét évtizeden át elzárt szovjet/orosz/ukrán hadiipar tervezőmérnökeinek képzettségétől és mentalitásától bizony távol áll a marketingorientált üzemszervezés és gyártmányfejlesztés. így az értékesítési nehézségek 36 Külpolitika
