Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 1995 (1. évfolyam)
1995 / 2. szám - EGY EURÓPAI AZ UNIÓ KAPUI ELŐTT - Csaba László: Magyarország az átalakuló posztszocialista világban
Magyarország az átalakuló posztszocialista világban — az űrkutatás jeles eredményei és a jó műszaki mutatók ellenére — hosszabb távra is előre jelezhetők. Az összetett termékeket piacképessé tevő kiegészítő szolgáltatások szintje közismerten alacsony, a fejlesztésükre hivatott és képes külföldi tulajdonostárs megjelenését pedig az államapparátust és főleg a hadiipart mélyen átható gyanakvás jelentéktelen szintre szorítja vissza. A kétféle válság — a konverziós és az orientációs — egymást erősítve jelentkezik a FAk-országok egymás közti kereskedelmében. Itt a nem kooperatív játékok és a kusza elszámolási rend (Szamuely, 1995) mellett az egyes FAK-országok sokrétű válsága rakódik egymásra. Ez hol hiperinflációban, hol áruhiányban, s mindenütt a külkereskedelem százféle — adminisztratív és vámjellegű — akadályában válik kézzel foghatóvá. Az árreformok ellenére tovább él mindenütt az a szovjet korszakból származó, mélyen beivódott meggyőződés, hogy „mi" biztos ráfizetünk, miközben „ők" belőlünk élnek. Az elzárkózó, korlátozó kereskedelemirányítási gyakorlat tovább súlyosbítja a termelés visszaesése, az eltérő inflációs ráták és az átválthatatlan helyi valuták által amúgyis szűk mederbe terelődött áruforgalmat. az említett neiyzet csaK tovano erősíti a nemzeti érdekellentétek és a gyanakvás légkörét. Miközben Azerbajdzsántól Ukrajnáig senkinek sem sikerült elszakadnia, a régi kötelékbe való visszatérést sem kívánja senki. Mivel a magángazdaság térnyerése és a stabilizáció egyaránt lassú, a kifelé fordulást célzó és eredményező liberalizálást pedig politikai okokból csak hirdetik, de nem művelik, a FAK-ban állandósul a „se veled, se nélküled" állapota. A folyamatok belső logikája az orosz főhatalom korlátozott elismerését valószinűsíti hosszabb távon. Ezt a külvilág hallgatólagosan elfogadta, de a Tádzsikisztán határait védő, vagy épp az abház különutat csöndben támogató orosz katonai gyakorlat már a csecsenföldi fordulat előtt is kézzel foghatóan ezt jelezte. Az országcsoport egészére meghatározólag hat Oroszország fejlődése. E monografikus elemzést érdemlő témakörből ehelyütt csak néhány, az összkép szempontjából lényeges összefüggés felvillantására vállalkozhatunk. Ezek közül a leglényegesebb talán az, hogy 1993 nyarán-őszén létrejött egy olyan erős tekintélyelvi elemeket tartalmazó hatalmi berendezkedés, amely inkább az orosz történelmi kontinuitásba, semmint a korabeli demokraták elképzeléseibe illeszkedik (Krausz, szerk., 1993). Ez a franciaamerikai elnöki berendezkedés, a latin-amerikai gyenge korporativizmus (Sutéin, 1994) és a föderatív államberendezkedés sajátos elegyeként írható le. A külvilág csak lassan és jó másfél éves megkésettséggel kezdte érzékelni — az abszurd drámába illő csecsen kalandot szemlélve — ezt a tartalmi fordulatot. 1993 decemberében a megfigyelők figyelmét a törvényhozási erőviszonyok alakulása és a személyi kombinációk kötötték le, holott a hónap eseménye az alkotmány — szinte mellékesnek tekintett — elfogadása volt. Az alkotmány intézményesítette a forma szerint a cárokét is meghaladó elnöki főhatalmat és mellékessé tette a törvényhozásban zajló hangos csetepatékat. A valódi hatalom birtokosává részben az elnöki kamarilla 1995. nyár 37
